művész


Takáts Eszter
2

Takáts Eszter

Született: 1979. november 18.
Utcazene Fesztivál első díjas pécsi dalszerző, énekes, gitáros.

Gyerekkora óta foglalkozik zenéléssel (tizenöt éves korában került be a zalaegerszegi Free Time Band együttesbe), a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karának karvezetői szakán végzett. Szólóban és zenekari felállásban is színpadra lép.

Első önálló kiadású lemeze a Rövidtáv címet viseli,…
 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Utcazene Fesztivál első díjas pécsi dalszerző, énekes, gitáros.

Gyerekkora óta foglalkozik zenéléssel (tizenöt éves korában került be a zalaegerszegi Free Time Band együttesbe), a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karának karvezetői szakán végzett. Szólóban és zenekari felállásban is színpadra lép.

Első önálló kiadású lemeze a Rövidtáv címet viseli, második albumát a Gumizsuzsi zenekarral közösen adta ki (Kaucsuk Szuzie), 2009-ben megjelent harmadik korongja pedig a Ha egy nő szeret… címet viseli. Sanzonos-jazzes-hippis dallamait, előadásmódját hasonlítják Koncz Zsuzsához és Suzanne Vegához is, mégsem lehet igazán besorolni művészetét egy zenei kategóriába sem; ő maga „mezítlábas városi folknak” nevezi. A Petőfi Rádiónak köszönhetően sláger lett a Postás és a Drága idő című száma. 2011-ben jelent meg Keményvaj című EP-je (procuder: Müller Péter Sziámi), amit hamarosan a Karcos üdvözlet album követett. Bár Takáts Eszter általában saját dalait adja elő, az új lemezen szerepel egy megzenésített Halmai Tamás-vers is.

Cseh Tamás-emlékesteken is fellépett, a Karcos üdvözleten a Göröngy dal c. szám is az ő emlékére íródott.

2012-ben indult a Nem a jutalomért... koncert sorozat, melyek magyarországi templomokban kerülnek megrendezésre.

2012-ben a ...CATSANDOX fromáció alakult meg, melyel a nyári fesztivál szezont játszották végig. A zenekarba csatlakozott Müller Péter Sziámi ének és kutyaütő-hangszerekkel, valamint Kirchner Péter az Európa Kiadó szólógitárosa.

Takáts Eszter és zenekara:
Eszter 2009 júniusában Budapestre költözött, itt állt össze új zenekara 2010 tavaszán.

Tagok:
Takáts Eszter (ének, gitár)
Szalay Tamás (nagybőgő)
Bakai Márton (hegedű)
Restás Gergő (ütőhangszerek, vokál)
Darvas Kristóf (tangóharmonika)

Miklós Milán (alapító tag, 2011 nyarán kilépett; piccolo basszusgitár, vokál)

GumiZsuzsi zenekar:

Tagok:
Takáts Eszter (ének, gitár)
Kerekes Kornél (nagybőgő, basszusgitár)
Reiner Ágoston (gitár)
Zentai Péter (dob)
Iványi Szabi (gitár, ének, ütőhangszerek)
Molnár András (billentyűk, ének) - korábbi tag

Tea Culpa duó:

A Lukács Sándor és Takáts Eszter alkotta formáció 2005 óta létezik és ma is aktív. 2005-ben az Utcazene Fesztiválon (Veszprém) első helyezést értek el.

Pavilon együttes:

A Takáts Eszter (dalszerző-énekes-gitáros frontember), Bogárdi Aliz (hegedű, brácsa, vokál), Kerekes Kornél (nagybőgő), Babarci Bulcsú (gitár, ütős, vokál, tangóharmonika), Kürti Katinka (fuvola, autentikus fúvósok), Dömösi Tamás (fuvola, szaxofon, ütősök, autentikus fúvósok), Rózsafi Gergely (dob, ütősök), Ughy Tünde (cselló, tekerőlant, vokál) alkotta zenekar saját szerzeményeivel bejárta az egész Dunántúlt. A Gödöllői Dalostalálkozó díját elnyerték 2001-ben. Takáts Eszter 2000 őszén ismerkedett meg Bogárdi Alízzal, aki akkor még a Mecsek Táncegyüttesben brácsázott. Ketten alakították a Pavilon együttest, amely fél év alatt 8 tagúra bővült. A népi és világzenei hangzású a zenekar 4 évig működött. A Golestan együttes „elvitte” három zenészét, akik később megalakították az Intermagyart, és innentől kezdve a Pavilon egyre inkább háttérbe szorult.

Vaga Yaga: Takáts Eszter és Bogárdi Aliz (hegedű) formációja.

Diszkográfia:

2006 – Rövidtáv (szólólemez)
2008 – Kaucsuk Szuzie (Eszter & a GumiZsuzsi)
2009 – Ha egy nő szeret… (szólólemez) - 2009. december 1-jén jelent meg Ha egy nő szeret… című albuma, amely egy igazi önvallomás. A tucatnyi árnyalatú lemezen a hegedű, harmonika és gitár alapok mellett közreműködik Rozs Tamás (Szélkiáltó) csellón, Bakai Márton (Club Era) hegedűn, Darvas Kristóf (Specko Jedno) tangóharmonikán. Az albumon tizennégy saját szerzemény található.
2011 – Keményvaj (EP, maxi) - 2011. szeptember 12-én jelent meg a Keményvaj EP, mely az új album előszele, 4 számmal, amelyeken szerepel a Kemény az ágyam - Keringető - Másik hajó - Göröngy dal teljes verzióban.
2011 – Karcos üdvözlet (album)
Rájátszás

Rájátszás

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Színész
Takáts Eszter Születésnapi Koncert

Takáts Eszter Születésnapi Koncert

Akvárium
  • Zenész

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!