művész


Csere László
3

Csere László

Született: 1958.

Színész, rendező

1958-ban született Budapesten.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán kapott diplomát 1983-ban. Utolsó éves főiskolai hallgatóként ösztöndíjasa, majd tagja lett a Fővárosi Operettszínháznak. Az eltelt évek során szinte kivétel nélkül minden operett táncos-komikus szerepét eljátszotta klasszikus és revüoperettekben egyaránt, Magyarországon elsősorban az…

 Tovább

Aktuális programok


CSÓKOS ASSZONY

Turay Ida Színház

A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet, mely Budapesten játszódik Józsefvárosban. Az 1920-as évek környékén szinte lehetetlen a nyomorból…

A MAKRANCOS HÖLGY

Turay Ida Színház

zenés vígjáték 2 felvonásban Az előadás hossza: 150 perc

Hegedűs a háztetőn

Budapesti Operettszínház

„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem…

MINDENKI ENGEM AKAR!

Turay Ida Színház

A nálunk is népszerű legendás angol nevettető, Noël Coward merész vígjátéka a nyolcvanas évektől kezdve folyamatosan ott van London…

A makrancos hölgy

AGORA - Művelődési és Sportház

Kata és Bianca egy gazdag páduai úr lányai. Egyik szelíd, mint a galamb, de a másik vad, indulatos, csípős…

ASSZONYKÁM, ADJ EGY KIS KIMENŐT! / operett & kabaré - A Rátonyi Róbert Színház előadása

Városi Színházterem

“Amíg egy asszony a kalandos biztonságra vágyik, addig a férfi biztonságos kalandra.” Csupa ellentmondás: örök titok, állandó és kimeríthetetlen…

Színész, rendező

1958-ban született Budapesten.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán kapott diplomát 1983-ban. Utolsó éves főiskolai hallgatóként ösztöndíjasa, majd tagja lett a Fővárosi Operettszínháznak. Az eltelt évek során szinte kivétel nélkül minden operett táncos-komikus szerepét eljátszotta klasszikus és revüoperettekben egyaránt, Magyarországon elsősorban az Operettszínház színpadán, külföldön főleg német társulatokban és turnészínházak előadásaiban.

Számos musical főszerepét alakította, szerepelt televíziós show-műsorokban, játékfilmekben, szórakoztató zenés műsorokban, fellépett nagyszabású koncerteken idehaza és Európa, Amerika szinte valamennyi országában. Vendégszerepelt több alkalommal Izraelben, Japánban és Kínában is.

Színházi szerepei

    Mester (Stephen Schwartz: Pipin)
    Jigger Craigin (Oscar Hammerstein - Richard Rodgers: Carousel)
    Rajnald (Madarász Iván: Robin Hood)
    Jancsi; Feri gróf (Viktória öccse) (Ábrahám Pál: Viktória)
    Musztafa bej (Ábrahám Pál: Bál a Savoyban)
    Kucsuk Ali (Huszka Jenő - Martos Ferenc: Gül baba)
    Lord Lancaster (gárdakapitány) (Huszka Jenő - Bakonyi Károly (író)Bakonyi Károly - Martos Ferenc: Bob herceg)
    Zwickli Tóbiás; Herbert (Huszka Jenő: Mária főhadnagy)
    Mendel, a rabbi fia (Jerry Bock: Hegedűs a háztetőn)
    Grog (Jacques Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő)
    Fryderyk Chopin (Wolf Péter - Gyuricza Klára: Francia polonéz)
    Lanchester, ; Brissard (Lehár Ferenc: Luxemburg grófja)
    Boldizsár (Lehár Ferenc: Cigányszerelem)
    Sebastian Cascade; St. Brioche (Lehár Ferenc: A víg özvegy)
    Hatfaludy Ferenc (Lehár Ferenc: A mosoly országa)
    Niko (John Kander - Fred Ebb - Joseph Stein: Zorba)
    Blind (Johann Strauss: A denevér)
    Floridol (Hervé: Nebáncsvirág)
    Pixi gróf (Szirmai Albert - Bakonyi Károly: Mágnás Miska)
    Eddy (Jacobi Viktor: Leányvásár)
    Zsupán (Kálmán Imre: Marica grófnő)
    Bóni gróf (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő)
    Perolin (pénzügyminiszter) (Kálmán Imre: A chicagói hercegnő)
    Toni Schlumberger (Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő)
    San Rozino hercege (Kálmán Imre: Cigányprímás)
    Fülöp (író) (Kálmán Imre: A Bajadér)
    Bobby Derek (George Gershwin - Ira Gershwin - Ken Ludwig: Crazy for you)
    Herceg (Dr. Carasco) (Mitch Leigh - Joe Darion - Dale Wassermann: La Mancha lovagja)
    Gróf Szapáry Paja (Szakcsi Lakatos Béla - Csemer Géza: Dobostorta)
    Jacob (Jerry Herman - Harvey Fierstein - Jean Poiret: Őrült nők ketrece)
    Kelemen(Szilágyi László - Eisemann Mihály: Zsákbamacska)
    Kakas ( Thomas Mechan - Charles Strouse - Martin Charnin: Annie)
    Rosta, Piperec báró; Miki (Farkas Ferenc: Csínom Palkó)
    Beszédtanár (Nacio Herb Brown - Arthur Freed: Ének az esőben)
    Rendőr (Topolcsányi Laura - Berkes Gábor: Csakazértis szerelem)
    Igazgató (Topolcsányi Laura: Bubamara)
    Feri (Vaszary Gábor: Klotild néni)
    Szilvai Tódor (oktató) (Szigligeti Ede: Liliomfi)
    Dr. Szegilongi (bíró) (Hubay Miklós - Vas István - Ránki György: Egy szerelem három éjszakája)
    Calicot (Leo Fall: Madame Pompadour)
    Erdődy Árpád (a gróf inasa) Magyar menyegző
    Aristide Forrestier (bíró) (Cole Porter: Kánkán)
    Merimeaux (Fényes Szabolcs - Harmath Imre: Maya)

Film és TV-s szerepei

A Pártütők (1994)
Utrius (1994)
Família Kft. (sorozat) Száguldás a csillagos éjszakában című rész (1994)
Napló apámnak, anyámnak (1990)
Robin Hood (magyar musical, 1990)
Három a kislány (Zenés TV színház - 1986)
Leányvásár (1985)
Az operapróba (Zenés TV színház - 1982)
Broadway Szilveszter (TV-műsor) közreműködő

Rendezései

Eisemann Mihály - Szilágyi László: Miss Amerika (Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház)
Hervé: Nebáncsvirág (Sopron, Petőfi Színház) (Turay Ida Színház) (Vigyázó Sándor Művelődési Ház)
Johann Strauss: A denevér (Ruttkai Éva Színház)
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban (Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ)

Koreográfiái
Colin Higgins - Presser Gábor - Geszti Péter: Harold és Maude (Budapesti Kamaraszínház - Shure Stúdió)

Díjai, elismerései
Jászai Mari-díj (1994)
TZ Rose-díj (német színházi kritikusok díja (1994)
Legjobb táncos-komikus díja (1998)
Kálmán Imre-emlékplakett (2016)

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Térden állva jövök hozzád - zenés vígjáték

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Térden állva jövök hozzád - zenés vígjáték

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Paolo, bárénekes
7Oszvald Marika és barátai

7Oszvald Marika és barátai

Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
A  bajadér

A bajadér

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
A CHARLEY NÉNJE?

A CHARLEY NÉNJE?

Turay Ida Színház
  • Színész
A CHARLEY NÉNJE?

A CHARLEY NÉNJE?

Turay Ida Színház
  • Színész
A CHICAGÓI HERCEGNŐ

A CHICAGÓI HERCEGNŐ

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Perolin, pénzügyminiszter
A cigányprímás

A cigányprímás

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
A Csárdáskirálynőtől A Diótörőn át Az Operaház Fantomjáig, operett- balett és musical gála

A Csárdáskirálynőtől A Diótörőn át Az Operaház Fantomjáig, operett- balett és musical gála

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
A makrancos hölgy

A makrancos hölgy

NS Produkció
  • Szabó
A víg özvegy

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • Sebastian Cascade
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

Turay Ida Színház
  • Művész
A vöröslámpás ház

A vöröslámpás ház

Békéscsabai Jókai Színház
  • Művész úr
A vöröslámpás ház

A vöröslámpás ház

NS Produkció
  • Művész úr
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ

Turay Ida Színház
  • Művész
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ  zenés vígjáték két részben

A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben

Általános
  • Művész úr
A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ  zenés vígjáték két részben

A VÖRÖSLÁMPÁS HÁZ zenés vígjáték két részben

Általános
  • Művész úr
A vöröslámpás ház - Turay Ida Színház

A vöröslámpás ház - Turay Ida Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Művész úr
ALADDIN

ALADDIN

Turay Ida Színház
  • Színész
ALADDIN

ALADDIN

Turay Ida Színház
  • Színész
Asszonykám adj egy kis kimenőt! - zenés cívódás csöppnyi prózával - Rátonyi Róbert Színház előadása

Asszonykám adj egy kis kimenőt! - zenés cívódás csöppnyi prózával - Rátonyi Róbert Színház előadása

Hagymaház
  • Fellépő művész
Asszonykám, adj egy kis kimenőt

Asszonykám, adj egy kis kimenőt

Csernai Pál Művelődési Ház
  • Színész
BABICSEK BERNÁT DÍJÁTADÓ GÁLA

BABICSEK BERNÁT DÍJÁTADÓ GÁLA

Turay Ida Színház
  • Fellép
BÁL A SAVOY-BAN

BÁL A SAVOY-BAN

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Rendező
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
  • IGAZGATÓ
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
  • IGAZGATÓ
Bubamara

Bubamara

Turay Ida Színház
  • IGAZGATÓ
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
  • IGAZGATÓ
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
  • IGAZGATÓ
BUBAMARA

BUBAMARA

Turay Ida Színház
  • IGAZGATÓ
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
  • San Rozino herceg
Cigányprímás

Cigányprímás

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • San Rozino hercege
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
  • San Rozino herceg
Cigányprímás

Cigányprímás

Turay Ida Színház
  • San Rozino herceg
CIGÁNYPRÍMÁS

CIGÁNYPRÍMÁS

Turay Ida Színház
  • San Rozino herceg
Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház

Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • San Rozino herceg
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Rendőr
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Rendőr
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Turay Ida Színház
  • Színész
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Szarvasi Vízi Színház
  • Rendőr
Csakazértis szerelem

Csakazértis szerelem

Turay Ida Színház
  • Rendőr
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Rendőr
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Rendőr
CSAKAZÉRTIS SZERELEM

CSAKAZÉRTIS SZERELEM

Turay Ida Színház
  • Rendőr
Csakazértis szerelem!

Csakazértis szerelem!

Turay Ida Színház
  • Színész
Egy szerelem három éjszakája

Egy szerelem három éjszakája

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Viktor, kalandor
Egy szerelem három éjszakája

Egy szerelem három éjszakája

József Attila Színház
  • Viktor, kalandor
EGY SZERETHETŐ NŐ

EGY SZERETHETŐ NŐ

Turay Ida Színház
  • Filmproducer
EGY SZERETHETŐ NŐ

EGY SZERETHETŐ NŐ

Turay Ida Színház
  • Nicolas Tardi, filmproducer
Ez Hungarikum - A magyar operett története

Ez Hungarikum - A magyar operett története

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Farsangi Operettgála

Farsangi Operettgála

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
GÜL BABA

GÜL BABA

Turay Ida Színház
  • Kucsuk Ali
GÜL BABA

GÜL BABA

Turay Ida Színház
  • Kucsuk Ali
Johann Strauss: A Denevér nagyoperett a Dáma Díva Művészeti Társaság előadása

Johann Strauss: A Denevér nagyoperett a Dáma Díva Művészeti Társaság előadása

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Rendező
Kálmán Imre: Marica grófnő - Dáma Díva Művészeti Társaság

Kálmán Imre: Marica grófnő - Dáma Díva Művészeti Társaság

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színpadra alkalmazta
Kálmán: Chicagói hercegnő A Budapesti Operettszínház előadása / BTF

Kálmán: Chicagói hercegnő A Budapesti Operettszínház előadása / BTF

Müpa
  • Perolin, pénzügyminiszter
KÁVÉHÁZI KABARÉ

KÁVÉHÁZI KABARÉ

Turay Ida Színház
  • Jászai Mari-díjas
KÁVÉHÁZI KABARÉ

KÁVÉHÁZI KABARÉ

Turay Ida Színház
  • Színész
Királyi Operettgála

Királyi Operettgála

RaM Colosseum
  • Színész
Klotild néni

Klotild néni

Karinthy Színház
  • Feri
Klotild néni

Klotild néni

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Feri
Klotild néni - Karinthy Színház

Klotild néni - Karinthy Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Feri
Klotild néni..

Klotild néni..

Karinthy Színház
  • Feri
Koronázási Operett Gála

Koronázási Operett Gála

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Vendég
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Herceg/Dr. Carasco
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Herceg/Dr. Carasco
Liliomfi

Liliomfi

Turay Ida Színház
  • Szilvai Tódor, professzor
LILIOMFI

LILIOMFI

Turay Ida Színház
  • Szilvai Tódor, professzor
Liliomfi

Liliomfi

Pólus Film-Színház
  • Szilvai Tódor, professzor
Liliomfi

Liliomfi

Turay Ida Színház
  • Szilvai Tódor, professzor
Liliomfi

Liliomfi

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Szilvai Tódor, professzor
LILIOMFI

LILIOMFI

Turay Ida Színház
  • Szilvai Tódor, professzor
LILIOMFI Turai Ida Színház

LILIOMFI Turai Ida Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Szilvai Tódor, professzor
Madame Pompadour - musical

Madame Pompadour - musical

Budapesti Operettszínház
  • Calicot
Madame Pompadour - musical

Madame Pompadour - musical

Budapesti Operettszínház
  • Calicot
Mágikus operett, gála - A Budapesti Operettszínház vendégjátéka

Mágikus operett, gála - A Budapesti Operettszínház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Színész
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Budapesti Operettszínház
  • Técsey Pixi
Makói Nyár - Gül baba

Makói Nyár - Gül baba

Hagymaház
  • Kucsuk Ali
Makrancos hölgy - Turay Ida Színház

Makrancos hölgy - Turay Ida Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Szabó
MÁRIA FŐHADNAGY

MÁRIA FŐHADNAGY

Turay Ida Színház
  • Herbert
Mária főhadnagy operett-est

Mária főhadnagy operett-est

Kölcsey Központ
  • Színész
Maya

Maya

Budapesti Operettszínház
  • Merimeaux
Operett Gála

Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
OPERETT-OPERA GÁLA

OPERETT-OPERA GÁLA

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Színész
Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban

Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban

Hagymaház
  • Herbert
Peller Károly beszélgetése Csere Lászlóval

Peller Károly beszélgetése Csere Lászlóval

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Jászai Mari-díjas és Kálmán Imre-emlékplakettes színművész, Érdemes művész.
PINOKKIÓ

PINOKKIÓ

Turay Ida Színház
  • CIRKUSZIGAZGATÓ
Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres

Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Dr. Csobáncz
Semmi Pánik

Semmi Pánik

NS Produkció
  • Magee nagykövet/Bashír szultánja
SEMMI PÁNIK!

SEMMI PÁNIK!

Turay Ida Színház
  • Magee nagykövet/Bashír szultánja
Sopron Orfeum

Sopron Orfeum

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
SZENT ISTVÁN MISZTÉRIUMJÁTÉK

SZENT ISTVÁN MISZTÉRIUMJÁTÉK

Turay Ida Színház
  • Asztrik
Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása

Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Rendőr
Térden állva jövök hozzád

Térden állva jövök hozzád

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész
TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

Turay Ida Színház
  • Paolo, bárénekes
TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

Turay Ida Színház
  • Paolo, bárénekes
TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD

Turay Ida Színház
  • Paolo, bárénekes
Tihanyi Szabadtéri Játékok  / Úrilány szobát keres - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Úrilány szobát keres - vígjáték

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Dr. Csobácz
Topolcsányi Laura: A vöröslámpás ház

Topolcsányi Laura: A vöröslámpás ház

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Művész úr
Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék

Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék

Hagymaház
  • Színész
ÚRILÁNY SZOBÁT KERES

ÚRILÁNY SZOBÁT KERES

Turay Ida Színház
  • Dr. Csobáncz
Úrilány szobát keres

Úrilány szobát keres

Szarvasi Vízi Színház
  • Dr. Csobáncz
Vaszary Gábor: Klotild néni

Vaszary Gábor: Klotild néni

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Feri
Vaszary Gábor: Klotild néni - a Karinthy Színház előadása

Vaszary Gábor: Klotild néni - a Karinthy Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Feri
XA Bajadér

XA Bajadér

Budapesti Operettszínház
  • Fülöp, író
XCsínom Palkó

XCsínom Palkó

Budapesti Operettszínház
  • Rosta, Piperec báró / Miki
zzChicagói hercegnő

zzChicagói hercegnő

Budapesti Operettszínház
  • Perolin
zzÉnek az esőben

zzÉnek az esőben

Budapesti Operettszínház
  • Beszédtanár

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!