művész


Csákányi Eszter
4

Csákányi Eszter

Született: 1953. június 10. (Budapest)

Színművésznő.

1971–1973 között a Nemzeti Színház Stúdiójának a növendéke volt. 1973-ban szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz 1992-ig. 1974-ben debütált a filmvásznon, a Szikrázó lányok című filmben. 1992-2002 között a budapesti Katona József Színház színművésze volt. 2002-2008 között a Krétakör Színház tagja. 2008-2017 között szabadfoglalkozású színész. Szabadúszóként…

 Tovább

Aktuális programok


Szünet nélkül - Színházi világnap Nádas Péterrel

Örkény István Színház

Húsz éve jelent meg Nádas Péter korszakos regénye, a Párhuzamos történetek. Szorul a hurok címmel Forgách András írt drámát…

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza

Örkény István Színház

Vagyis: Kelet-Európa vs. Nyugat-Európa, egy multikulti családba préselve, akik a szeretet ünnepén épp a szeretetért harcolnak, ami váratlan helyekről,…

Suttogások és sikolyok

Örkény István Színház

Valami arra ösztönöz, hogy egy állapotot kibontsak, életérzésem egyik összetevőjét: a közösség utáni abszurd és csillapíthatatlan vágyakozást, az ügyefogyott…

A várományos

Örkény István Színház

Egy vidéki kulturális intézményben leváltják az igazgatót: épp a régi igazgató búcsúztatása és az új igazgató beiktatása zajlik. Itt…

"Látod, valóra vált" - zenés színházi est

Benczúr Ház Kulturális Központ

A költészet, zene, színház és az élet szerelmesei ők; Csákányi Eszter színművész és Csonka Zsuzsanna operaénekes. Selmeczi György zeneszerző…

Kertész utcai Shaxpeare-mosó

Örkény István Színház

Előfordul: hulla, és annak fagyasztása, csontok, hányás, köpés, meztelenség, verekedés, felnőttfilm-részlet, kitört ujjak, kábítószer fogyasztása és terjesztése, méregkeverés, zászlóégetés…

Flódni

6SZÍN

„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk,…

Isten

Örkény István Színház

Az eutanázia kérdése az ókor óta foglalkoztatja a közvéleményt. Szókratész, Platón és Seneca is támogatta, de az orvostudomány megalapítója,…

A nyúl füle

Örkény István Színház

Az Örkény Színház társulata nem kevesebbre vállalkozik, minthogy egy zenés revü keretében gondolja újra az aesopusi meséket, amelyek háromezer…

A hattyú

Örkény István Színház

A hattyú mesterkomédia: bravúros humorú, szellemesen éleslátó, pestiesen gúnyos.

Pintér Béla és Társulata: A 42. hét

Pintér Béla és Társulata

A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik darabunk. Hősünk azonban nem egy születendő gyermek…

Boldogtalanok

Örkény István Színház

„Túl sötét.” „Micsoda posvány!” „Csupa ronda emberről ír!” „Ez a darab előadhatatlan, már a dialógusai miatt is.” „Disznók vagytok…

Színművésznő.

1971–1973 között a Nemzeti Színház Stúdiójának a növendéke volt. 1973-ban szerződött a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz 1992-ig. 1974-ben debütált a filmvásznon, a Szikrázó lányok című filmben. 1992-2002 között a budapesti Katona József Színház színművésze volt. 2002-2008 között a Krétakör Színház tagja. 2008-2017 között szabadfoglalkozású színész. Szabadúszóként fellépett többek között a Pintér Béla Társulat, az Orlai Produkciós Iroda, a Nemzeti Színház, a Kék Produkciós Iroda, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Trafó, a Szputnyik Hajózási Társaság, a Sanyi és Aranka Színház, az Örkény Színház és a Madách Színház előadásaiban. 2017-től az Örkény Színház társulatának tagja.

Díjak, elismerések:
Jászai Mari-díj (1982)
Színházi találkozó legjobb női epizód-alakítás díja (1991)
Vastaps Művészeti Alapítvány-díj (1994)
Hekuba-díj (1994)
Déryné-díj (1994)
Érdemes művész (1996)
Gundel művészeti díj (2004)
Kossuth-díj (2006)
Páger Antal-színészdíj (2006)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2008)
Magyar Filmdíj – legjobb női mellékszereplő[ (2016)
Bilicsi-díj (2017)
POSZT – Legjobb női mellékszereplő (2019)
Szabad Sajtó-díj (2020)
Radnóti Miklós antirasszista-díj (2020)
Hazám-díj (2020)
Prima-díj (2023)

Főbb szerepei:
Kukusinné (Osztrovszkij: Jövedelmező állás)
Hermia (Shakespeare: Szentivánéji álom)
Stázi (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő)
Kamilla (Szigligeti Ede: Liliomfi)
Varja (Csehov: Cseresznyéskert)
Stella (Williams: A vágy villamosa)
Yvonne (Gombrovicz: Yvonne, burgundi hercegnő)
Eliza (Loewe – Lerner: My Fair Lady)
Lucietta (Goldoni: Az új lakás)
Schilling Árpád - Tasnádi István: Hazámhazám
FEKETEország
Hilda (Franz Xaver Lederle: A vágy)
Irina Nyikolajevna Arkagyina, színésznő (Anton Pavlovics Csehov: Sirály)
Elise (Moliere: A fösvény)
Marieol (Werner Schwab: Elnöknők)
Emma (Kárpáti Péter: Akárki)
Flóra (Johann Nepomuk Nestroy: A talizmán)
Tücsök (Collodi-Litvai: Pinokkió)
Gus (Tom Stoppard: Árkádia)
Peachumné (Bertolt Brecht - Kurt Weill: Koldusopera)
Márta asszony (Heinrich von Kleist: Az eltört korsó)

Játékfilmek:
Bástyasétány '74 (1974)
Szikrázó lányok (1974)
A kétfenekű dob (1977)
Ajándék ez a nap (1979)
Alagút (1980)
Kopaszkutya (1981)
Elveszett illúziók (1983)
Hülyeség nem akadály (1985)
Dr. Minorka Vidor nagy napja (1987)
Hol volt, hol nem volt (1987)
Iskolakerülők (1989)
Szerelmes szívek (1991)
Halálutak és angyalok (1991)
A három nővér (1992)
Nyomkereső (1992)
Arany nyugágy (1995)
Kalózok (1999)
Portugal (2000)
Feri és az édes élet (2001)
Határontúl (2003)
Mix (2004)
Az igazi Mikulás (2005)
A hét nyolcadik napja (2006)
Sztornó (2006)
Fordítva (2008)
Utóélet (2014)
Swing (2014)
Halj már meg! (2016)
Zárójelentés (2020)

Tévéfilmek:
A három jószívű rabló (1979)
Berzsián és Dideki (1980)
„Társkeresés N 1463” (1982)
A tökfilkó (1982)
Liliomfi (1983)
A revizor (1984)
A vén bakancsos és fia, a huszár (1985)
A világ legrosszabb gyereke (1987)
A nap lovagjai (1989)
Yvonne, burgundi hercegnő (1990)
Tévedések vígjátéka (1990)
Utóélet (2014)
Az ibolya (1993)
Szép Ernő: Isten madárkái (1993)
Isten madárkái (1994)
Bóbita (1998)
Rögtön jövök (1999)
Kisváros (2000)
Paraszt dekameron (2001)
Találd ki magad! (2009)
Terápia (2012)
Memo (2016)

Cd-k és hangoskönyvek:
Carlo Collodi: Pinocchio
Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolán: A test angyala
Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér
Julia Donaldson - Axel Scheffler: A graffaló + 6 másik mese

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!