művész


Baráti Kristóf
5

Baráti Kristóf

Született: 1979. május 17. (Budapest)

Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész.

"Baráti Kristóf nem csak generációjának, de több generációnak is legtehetségesebb hegedűművésze. Igazi szólista!" Ida Haendel

Baráti Kristóf Budapesten született, de gyermekkorának jelentős részét Venezuelában töltötte. Öt évesen kezdett hegedülni és nyolc évesen mar szólistaként szerepelt Venezuela vezető zenekaraival. Tizenegy évesen…

 Tovább

Aktuális programok


Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész.

"Baráti Kristóf nem csak generációjának, de több generációnak is legtehetségesebb hegedűművésze. Igazi szólista!" Ida Haendel

Baráti Kristóf Budapesten született, de gyermekkorának jelentős részét Venezuelában töltötte. Öt évesen kezdett hegedülni és nyolc évesen mar szólistaként szerepelt Venezuela vezető zenekaraival. Tizenegy évesen meghívást kapott Montpellier-be, ahol szólóestet adott a "Festival de Radio France" keretein belül.
Tanulmányait fiatal tizenévesként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a Különleges Tehetségek Osztályán folytatja, Tátrai Vilmos és Szenthelyi Miklós tanitványaként. Ebben az időszakban megnyeri az olaszországi "Lipizer" versenyt és második helyezett lesz a párizsi "Long-Thibaud" versenyen. Baráti Kristóf karrierje új fordulatot vesz, amikor 1997-ben a "Queen Elisabeth" versenyen a legfiatalabb döntősként harmadik díjat, valamint közönség-díjat kap.

Ez után a siker után Eduard Wulfson irányításával Baráti Kristóf újragondolta hegedűtechnikáját. Wulfson azt a tudást adta át, melyet Milsteintől, Menuhintól és Szeryngtől kapott.
Baráti Kristóf olyan karmesterekkel szerepelt együtt, mint Kurt Masur, Yoel Levi, Marek Janovski, Jiri Belohlavek, Jurij Basmet, Jurij Temirkanov, Andrew Manze, Kocsis Zoltán, Fischer Iván és Eiji Oue. Olyan kamarezenei partnerekkel dolgozott együtt, mint Natalia Gutman, Mario Brunello, Boldoczki Gábor, Evgeniy Koroljov és Michel Portal. 2009-ben és 2010-ben felvette Paganini első két hegedűversenyét és Bach hat szólószonátáját és partitáját a Berlin Classics kiadónál.

Baráti Kristóf több, az utóbbi években szerzett díjjal is büszkélkedhet: 2006-ban elnyerte az Elba Festival Legjobb előadó díját, 2009-ben megkapta a fiatal művészgeneráció számára Magyarországon elérhető egyik legjelentősebb elismerést, a Junior Príma díjat, valamint 2010 októberében megnyerte a moszkvai VI. Nemzetközi Paganini Hegedűversenyt, mely a világ egyik legrangosabb hegedűversenyének számít.
Baráti Kristóf a "Lady Harmsworth" nevet viselő, 1703-ban készített Stradivari mesterhangszeren játszik, a chicagói Stradivari Society jóvoltából.

"Kaposfest Szalon" - kamarazenei hangverseny

Kamara Akadémia Egyesület
  • hegedű

"Szonáta és versenymű" - Felix Mendelssohn Bartholdy művei

Kamara Akadémia Egyesület
  • hegedű
,,Évfordulók

,,Évfordulók" - A Fesztivál nyitóhangversenye

Kamara Akadémia Egyesület
  • hegedű
100 ÉVE TÖRTÉNT 1., Baráti Kristóf - hegedű, Balga Gabriella - ének, Farkas Gábor - zongora

100 ÉVE TÖRTÉNT 1., Baráti Kristóf - hegedű, Balga Gabriella - ének, Farkas Gábor - zongora

Tünde Tickets Kft.
  • hegedű
A Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarának hangversenyei

A Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarának hangversenyei

Magyar Állami Operaház
  • Hegedűművész
A Duna Szimfonikus Zenekar koncertje

A Duna Szimfonikus Zenekar koncertje

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Vezényel
A Hegedű 3.Baráti Kristóf (hegedű) és Farkas Gábor (zongora) hangversenye

A Hegedű 3.Baráti Kristóf (hegedű) és Farkas Gábor (zongora) hangversenye

Jakobi Koncert Kft.
  • hegedű
A magyar klasszikus zene napja In memoriam Kocsis Zoltán

A magyar klasszikus zene napja In memoriam Kocsis Zoltán

Nemzeti Filharmonikusok
  • Hegedűművész / Violinist
A pentagramma nyomában

A pentagramma nyomában

MOMkult
  • Karmester
Anima Musicae Kamarazenekar | Baráti Kristóf | Ars Sacra Fesztivál

Anima Musicae Kamarazenekar | Baráti Kristóf | Ars Sacra Fesztivál

MOMkult
  • Hegedűművész
Auer Fesztivál - Veszprém - BARÁTI KRISTÓF ÉS WÜRTZ KLÁRA SZONÁTAESTJE

Auer Fesztivál - Veszprém - BARÁTI KRISTÓF ÉS WÜRTZ KLÁRA SZONÁTAESTJE

Mendelssohn Kamarazenekar
  • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Junior Prima- és Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész.
Bach-maraton a-moll angol szvit; d-moll partita; C-dúr csellószvit

Bach-maraton a-moll angol szvit; d-moll partita; C-dúr csellószvit

Müpa
  • Színész
Baráti Kristóf (hegedű) és Farkas Gábor (zongora) estje, Bartók, Kreisler, Sarasate, Ravel

Baráti Kristóf (hegedű) és Farkas Gábor (zongora) estje, Bartók, Kreisler, Sarasate, Ravel

Tünde Tickets Kft.
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és  Nyikolaj Luganszkij

Baráti Kristóf és Nyikolaj Luganszkij

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és a Belgrádi Filharmonikusok

Baráti Kristóf és a Belgrádi Filharmonikusok

Müpa
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és a Budapesti Vonósok koncertje

Baráti Kristóf és a Budapesti Vonósok koncertje

Budapesti Vonósok
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész.
Baráti Kristóf és a Concerto Budapest

Baráti Kristóf és a Concerto Budapest

Müpa
  • Hegedű
Baráti Kristóf és a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Baráti Kristóf és a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Müpa
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és a Zeneakadémia Vonószenekara - A zenekar koncertmesterei 2022

Baráti Kristóf és a Zeneakadémia Vonószenekara - A zenekar koncertmesterei 2022

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és az Új Magyar Kamarazenekar

Baráti Kristóf és az Új Magyar Kamarazenekar

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és Enrico Pace

Baráti Kristóf és Enrico Pace

Müpa
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és Farkas Gábor Fesztiválnyitó koncertje

Baráti Kristóf és Farkas Gábor Fesztiválnyitó koncertje

Gödöllői Királyi Kastély
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és Farkas Gábor koncertje

Baráti Kristóf és Farkas Gábor koncertje

Budapest Music Center
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és Jean-Efflam Bavouzet / CAFe Budapest 2016

Baráti Kristóf és Jean-Efflam Bavouzet / CAFe Budapest 2016

Müpa
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és Várdai István koncertje

Baráti Kristóf és Várdai István koncertje

Szent István Filharmonikusok
  • Vezényel
Baráti Kristóf és Várjon Dénes / KAMARAKINCSEK

Baráti Kristóf és Várjon Dénes / KAMARAKINCSEK

Müpa
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és vendégei

Baráti Kristóf és vendégei

Müpa
  • Hegedű
Baráti Kristóf és Würtz Klára - Beethoven összes hegedű–zongora szonátája I.

Baráti Kristóf és Würtz Klára - Beethoven összes hegedű–zongora szonátája I.

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és Würtz Klára - Beethoven összes hegedű–zongora szonátája II.

Baráti Kristóf és Würtz Klára - Beethoven összes hegedű–zongora szonátája II.

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf és Würtz Klára - Beethoven összes hegedű–zongora szonátája III.

Baráti Kristóf és Würtz Klára - Beethoven összes hegedű–zongora szonátája III.

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf hegedűestje

Baráti Kristóf hegedűestje

Jakobi Koncert Kft.
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf hegedűestje

Baráti Kristóf hegedűestje

Pesti Vigadó
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf koncertje

Baráti Kristóf koncertje

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf koncertje: Bach és Bartók

Baráti Kristóf koncertje: Bach és Bartók

Gyulai Várszínház
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf szólóestje

Baráti Kristóf szólóestje

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf, a karmester

Baráti Kristóf, a karmester

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Karmester
Baráti Kristóf, Bogányi Gergely és a kurzus résztvevőinek koncertje

Baráti Kristóf, Bogányi Gergely és a kurzus résztvevőinek koncertje

Gödöllői Királyi Kastély
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf, Várdai  István és Fejérvári Zoltán - Kamarazene Nagyteremre. Sosztakovics-est

Baráti Kristóf, Várdai István és Fejérvári Zoltán - Kamarazene Nagyteremre. Sosztakovics-est

Zeneakadémia
  • Hegedűművész
Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes koncertje

Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes koncertje

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • hegedű
Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes koncertje / BTF 2017

Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes koncertje / BTF 2017

Müpa
  • Hegedűművész
Bartók / Beethoven / R. Strauss - Concerto Budapest 24/25 G1

Bartók / Beethoven / R. Strauss - Concerto Budapest 24/25 G1

Concerto Budapest
  • hegedű
Bartók összes hegedűs kamaraműve/1

Bartók összes hegedűs kamaraműve/1

Zeneakadémia
  • hegedű
Bartók összes hegedűs kamaraműve/2

Bartók összes hegedűs kamaraműve/2

Zeneakadémia
  • hegedű
Bartók összes hegedűs kamaraműve/3

Bartók összes hegedűs kamaraműve/3

Zeneakadémia
  • hegedű
Beethoven 250. - III.hangverseny

Beethoven 250. - III.hangverseny

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • hededű
Beethoven Budán 2013 - Baráti Kristóf és Würtz Klára hegedű-zongora szonátaest

Beethoven Budán 2013 - Baráti Kristóf és Würtz Klára hegedű-zongora szonátaest

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Hegedűművész
Beethoven-maraton: Baráti Kristóf, Würtz Klára

Beethoven-maraton: Baráti Kristóf, Würtz Klára

Müpa
  • Hegedűművész
Budafoki Dohnányi Zenekar, Mahler: I. szimfónia, Korngold, Ott R,,Vez. Guido Mancusi Liszt / Mancusi

Budafoki Dohnányi Zenekar, Mahler: I. szimfónia, Korngold, Ott R,,Vez. Guido Mancusi Liszt / Mancusi

Tünde Tickets Kft.
  • Hegedűművész
Budapesti Vonósok és Baráti Kristóf - A 2020.május 3-i koncert pótlása - Akadémia bérlet II.

Budapesti Vonósok és Baráti Kristóf - A 2020.május 3-i koncert pótlása - Akadémia bérlet II.

Budapesti Vonósok
  • Hegedűművész
Budapesti Vonósok, Baráti Kristóf, Várdai István

Budapesti Vonósok, Baráti Kristóf, Várdai István

Budapesti Vonósok
  • Hegedűművész
Camerata Pelsonore és Baráti Kristóf hangversenye

Camerata Pelsonore és Baráti Kristóf hangversenye

Kisfaludy Színház
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész
Concerto Csellóünnep II/1. - Concerto Budapest 23/24

Concerto Csellóünnep II/1. - Concerto Budapest 23/24

Concerto Budapest
  • Egyéb
Csajkovszkij-est, Karácsonyi koncert - Concerto Budapest 23/24 V1

Csajkovszkij-est, Karácsonyi koncert - Concerto Budapest 23/24 V1

Concerto Budapest
  • Hegedű
DOHNÁNYI/5 - RAVEL // CSAJKOVSZKIJ // FEJÉRVÁRI // BARÁTI - INGYENES ONLINE KONCERT

DOHNÁNYI/5 - RAVEL // CSAJKOVSZKIJ // FEJÉRVÁRI // BARÁTI - INGYENES ONLINE KONCERT

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • Egyéb
Esti hangverseny

Esti hangverseny

Kamara Akadémia Egyesület
  • hegedű
Esti hangverseny

Esti hangverseny

Kamara Akadémia Egyesület
  • hegedű
ÉVADNYITÓ HANGVERSENY

ÉVADNYITÓ HANGVERSENY

Nemzeti Filharmonikusok
  • Hegedűművész
Évadnyitó koncert 1: Bartók:II.hegedűverseny/Mahler: I.szimfónia (Baráti Kristóf & Concerto)

Évadnyitó koncert 1: Bartók:II.hegedűverseny/Mahler: I.szimfónia (Baráti Kristóf & Concerto)

Concerto Budapest
  • hegedűművész
Ezeregyéjszaka - Ifjúsági bérlet/3

Ezeregyéjszaka - Ifjúsági bérlet/3

Nemzeti Filharmonikusok
  • Hegedű
FEHÉR ÉJSZAKÁK Kocsis 2.

FEHÉR ÉJSZAKÁK Kocsis 2.

Nemzeti Filharmonikusok
  • Hegedűművész
Festetics/5.

Festetics/5.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Karmester
Fonó Szalon Wine&Violin Baráti Kristóf

Fonó Szalon Wine&Violin Baráti Kristóf

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Gaudeamus bérlet 23/24 IV/3 előadás

Gaudeamus bérlet 23/24 IV/3 előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Vezényel és hegedűn közreműködik
Gaudeamus bérlet 24/25 V/1 előadás

Gaudeamus bérlet 24/25 V/1 előadás

Szent István Filharmonikusok
  • Vezényel és hegedűn közreműködik
Hallgassunk Schubertet! 2. A-dúr zongoraötös/A-dúr rondó/VIII. szimfónia ( Concerto Budapest )

Hallgassunk Schubertet! 2. A-dúr zongoraötös/A-dúr rondó/VIII. szimfónia ( Concerto Budapest )

Concerto Budapest
  • Karmester
Hallgassunk Schubertet! 4. A-moll szonáta/Dalok/ IX. szimfónia ( Juliane Banse&Concerto )

Hallgassunk Schubertet! 4. A-moll szonáta/Dalok/ IX. szimfónia ( Juliane Banse&Concerto )

Concerto Budapest
  • Karmester
II. KÁRPÁT-MEDENCEI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL -NYITÓHANGVERSENYE - HOMMAGE A KOVÁCS DÉNES

II. KÁRPÁT-MEDENCEI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL -NYITÓHANGVERSENYE - HOMMAGE A KOVÁCS DÉNES

Általános
  • Hegedű; Vezényel
Itthon, együtt | Baráti Kristóf és művészbarátai hangversenye

Itthon, együtt | Baráti Kristóf és művészbarátai hangversenye

MOMkult
  • Hegedűművész
Jubileumi nyitóhangverseny

Jubileumi nyitóhangverseny

Kamara Akadémia Egyesület
  • Hegedűművész
Kamarazene gyöngyszemei - Baráti Kristóf hangversenye

Kamarazene gyöngyszemei - Baráti Kristóf hangversenye

Kamara Akadémia Egyesület
  • hegedű
Kaposfest Gála

Kaposfest Gála

Csiky Gergely Színház
  • hegedű
Kaposfest Gála - záróhangverseny

Kaposfest Gála - záróhangverseny

Kamara Akadémia Egyesület
  • Hegedűművész
KaposFest Gálahangverseny

KaposFest Gálahangverseny

Csiky Gergely Színház
  • karmester
Kaposfest Szalon - Kamarazenei hangverseny

Kaposfest Szalon - Kamarazenei hangverseny

Kamara Akadémia Egyesület
  • hegedű
Karácsonyi koncert - a Duna Szimfonikus Zenekar

Karácsonyi koncert - a Duna Szimfonikus Zenekar

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Karmester
Koncert No. 11

Koncert No. 11

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Liszt Ferenc Kamarazenekar, Baráti Kristóf, Bach, Vivaldi, Mendelssohn, Liszt-Wolf

Liszt Ferenc Kamarazenekar, Baráti Kristóf, Bach, Vivaldi, Mendelssohn, Liszt-Wolf

Tünde Tickets Kft.
  • Zenész, hegedű
Magyar Kincsek Ünnepe 1. Magyar Concertók - Concerto Budapest 24/25

Magyar Kincsek Ünnepe 1. Magyar Concertók - Concerto Budapest 24/25

Concerto Budapest
  • hegedű
MÁV Szimfonikusok - Lukács/1. ZA

MÁV Szimfonikusok - Lukács/1. ZA

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Hegedűművész
MÁV Szimfonikusok - Szőke Tibor Mesterbérlet/3.

MÁV Szimfonikusok - Szőke Tibor Mesterbérlet/3.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Hegedűművész
MÁV Szimfonikusok - Varga/2. Olasz I.

MÁV Szimfonikusok - Varga/2. Olasz I.

MÁV Szimfonikus Zenekar
  • Hegedűművész
Mendelssohn Kamarazenekar - IV. bérleti hangversenye (I. bérlet, pótlás)

Mendelssohn Kamarazenekar - IV. bérleti hangversenye (I. bérlet, pótlás)

Mendelssohn Kamarazenekar
  • Közreműködik és vezényel
Mendelssohn Kamarazenekar - IV. bérleti hangversenye (II. bérlet, pótlás)

Mendelssohn Kamarazenekar - IV. bérleti hangversenye (II. bérlet, pótlás)

Mendelssohn Kamarazenekar
  • Közreműködik és vezényel
Mozart / Strauss / Matz

Mozart / Strauss / Matz

Kamara Akadémia Egyesület
  • Hegedűművész
Mozart-nap 4.: 1. (B-dúr) hegedűverseny / B-dúr szimfónia (Baráti Kristóf & Anima Musicae )

Mozart-nap 4.: 1. (B-dúr) hegedűverseny / B-dúr szimfónia (Baráti Kristóf & Anima Musicae )

Concerto Budapest
  • Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész.
MVM Classic & Club, Kossuth-díjas Junior Primák: Balázs János, Baráti Kristóf és Bogányi Gergely

MVM Classic & Club, Kossuth-díjas Junior Primák: Balázs János, Baráti Kristóf és Bogányi Gergely

Besszer Koncert Kft.
  • Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Junior Prima- és Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész.
MVM Karácsonyi Koncert

MVM Karácsonyi Koncert

Jakobi Koncert Kft.
  • hegedű
MVM Karácsonyi Koncert, Baráti Kristóf (hegedű), Vigh Andrea (hárfa) és Balázs János (zongora)

MVM Karácsonyi Koncert, Baráti Kristóf (hegedű), Vigh Andrea (hárfa) és Balázs János (zongora)

Besszer Koncert Kft.
  • hegedű
MVM ZENERGIA 2024 - helyszíni ülőjegy

MVM ZENERGIA 2024 - helyszíni ülőjegy

Besszer Koncert Kft.
  • hegedű
MVM ZENERGIA 2024 - online közvetítés jegy

MVM ZENERGIA 2024 - online közvetítés jegy

Besszer Koncert Kft.
  • hegedű
Négy évszak, Baricco, Pisztráng

Négy évszak, Baricco, Pisztráng

Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Német romantika

Német romantika

Kamara Akadémia Egyesület
  • Hegedűművész
Nyitóhangverseny

Nyitóhangverseny

Kamara Akadémia Egyesület
  • Hegedűművész
Ötórai bérlet/1

Ötórai bérlet/1

Nemzeti Filharmonikusok
  • hegedű
Richter bérlet 2011-2012/4.

Richter bérlet 2011-2012/4.

Concerto Budapest
  • Hegedű
Royal Philharmonic Orchestra

Royal Philharmonic Orchestra

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • hegedű
Rózsavölgyi Classic: Baráti Kristóf koncertje

Rózsavölgyi Classic: Baráti Kristóf koncertje

Rózsavölgyi Szalon
  • Hegedűművész
Schönberg / Bruch / Adams - Óbudai Danubia Zenekar

Schönberg / Bruch / Adams - Óbudai Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Hegedű
Új Magyar Kamarazenekar

Új Magyar Kamarazenekar

MOMkult
  • Hegedűművész
VENDÉGÜNK LAWRENCE FOSTER (Baráti Kristóf hegedű, Várdai István cselló)

VENDÉGÜNK LAWRENCE FOSTER (Baráti Kristóf hegedű, Várdai István cselló)

Nemzeti Filharmonikusok
  • Hegedűművész
Wagner / Schumann / Franck - Concerto Budapest 23/24 F4

Wagner / Schumann / Franck - Concerto Budapest 23/24 F4

Concerto Budapest
  • Karmester

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!