művész


Alexandru  Agache
2

Alexandru Agache

Magánénekes, bariton.

Kolozsvárott született. A helyi Zeneakadémián folytatta tanulmányait, és ugyanott debütált 1979-ben a Pillangókisasszony Sharpless szerepében. Miután első díjat nyert a Lucca-i énekversenyen, 1983-ban Livorno-ban énekelt Don Giovannit.

Covent Gardenben 1988-ban mutatkozott be Az álarcosbál Renato szerepében, ettől kezdve a színház állandó vendége.

 Tovább

Aktuális programok


A Nyugat lánya

Magyar Állami Operaház

Giacomo Puccini A NYUGAT LÁNYA Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Magánénekes, bariton.

Kolozsvárott született. A helyi Zeneakadémián folytatta tanulmányait, és ugyanott debütált 1979-ben a Pillangókisasszony Sharpless szerepében. Miután első díjat nyert a Lucca-i énekversenyen, 1983-ban Livorno-ban énekelt Don Giovannit.

Covent Gardenben 1988-ban mutatkozott be Az álarcosbál Renato szerepében, ettől kezdve a színház állandó vendége.
Énekelte többek között Enrico (Lammermoori Lúcia), Simon Boccanegra, Rigoletto, Germont (Traviata), Amonasro (Aida), Nabucco, Miller (Luisa Miller), Jago (Otello) és Barnaba (Gioconda) szerepét. Fellépett a milanói Scalában (Szerelmi bájital, Don Carlos, Pillangókisasszony), a firenzei Teatro Comunale-ban (Aida, Macbeth), a velencei La Fenice-ben (Simon Boccanegra), a veronai Arénában (A végzet hatalma, Nabucco), a bécsi Staatsoper-ben (A trubadúr, Bohémélet, Az álarcosbál, Traviata), a párizsi Bastille Operában (Az álarcosbál, Traviata, Rigoletto, Simon Boccanegra), a berlini Deutsche Oper-ben (André Chénier, Nabucco, A Nyugat lánya), a müncheni Bayerische Staatsoper-ben (Trubadúr, Az álarcosbál, Aida, A végzet hatalma).

Díjak és elismerések:
Oláh Gusztáv-emlékplakett

Metropolitan-beli bemutatkozása óta (1999, Simon Boccanegra), a színház visszatérő vendége. 2005-ben a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Díszdoktorává avatták.

Előadásaiból:
Macbeth
Bánk Bán - Tiborc

3Bartók - Experidance Társulat (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

3Bartók - Experidance Társulat (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)

Általános 2
  • Kékszakáll (A kékszakállú herceg vára)
A 30 éves Nemzeti Énekkar ünnepi hangversenye Verdi, Eötvös és Bartók műveiből

A 30 éves Nemzeti Énekkar ünnepi hangversenye Verdi, Eötvös és Bartók műveiből

Nemzeti Filharmonikusok
  • Operaénekes
A Nyugat lánya

A Nyugat lánya

Magyar Állami Operaház
  • Jack Rance, seriff
Aida

Aida

Magyar Állami Operaház
  • Amonasro, Etiópia királya
Andrea Chénier

Andrea Chénier

Magyar Állami Operaház
  • Carlo Gérard
Bach / Mozart / Stravinsky - Óbudai Danubia Zenekar

Bach / Mozart / Stravinsky - Óbudai Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Kreon
Erkel: Bánk Bán

Erkel: Bánk Bán

Magyar Állami Operaház
  • Tiborc
Falstaff - koncertszerű

Falstaff - koncertszerű

Magyar Állami Operaház
  • Sir John Falstaff
G. Verdi: Macbeth

G. Verdi: Macbeth

Magyar Állami Operaház
  • Macbeth
G. Verdi: Rigoletto

G. Verdi: Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Rigoletto
G.Verdi: Simon Boccanegra

G.Verdi: Simon Boccanegra

Magyar Állami Operaház
  • Simon Boccanegra
Gioconda

Gioconda

Magyar Állami Operaház
  • Barnaba
Iseumi Szabadtéri Játékok G. Verdi: Aida

Iseumi Szabadtéri Játékok G. Verdi: Aida

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Színész
Iseumi Szabadtéri Játékok Puccini: Turandot

Iseumi Szabadtéri Játékok Puccini: Turandot

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Timur
Iseumi Szabadtéri Játékok Puccini: Turandot

Iseumi Szabadtéri Játékok Puccini: Turandot

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Timur
Macbeth

Macbeth

Magyar Állami Operaház
  • Macbeth
MUSICA SACRA - Verdi: REQUIEM

MUSICA SACRA - Verdi: REQUIEM

Vörösmarty Színház
  • Operaénekes (basszbariton)
Nabucco

Nabucco

Magyar Állami Operaház
  • Nabucco
Otello

Otello

Magyar Állami Operaház
  • Jago, Otello zászlósa
Otello

Otello

Magyar Állami Operaház
  • Jago, Otello zászlósa | Iago, Otello’s ensign
Otello

Otello

Magyar Állami Operaház
  • Jago, Otello zászlósa
Parasztbecsület / Bajazzók

Parasztbecsület / Bajazzók

Magyar Állami Operaház
  • Alfio (Parasztbecsület)
Parasztbecsület / Bajazzók

Parasztbecsület / Bajazzók

Magyar Állami Operaház
  • Alfio
Príma Donnák - Lukács Gyöngyi

Príma Donnák - Lukács Gyöngyi

Magyar Állami Operaház
  • Színész
Puccini: Turandot

Puccini: Turandot

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Timur, a tatárok száműzött királya
Rigoletto

Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Rigoletto
Rigoletto

Rigoletto

Magyar Állami Operaház
  • Rigoletto
Simon Boccanegra

Simon Boccanegra

Magyar Állami Operaház
  • Simon Boccanegra
Tosca

Tosca

Magyar Állami Operaház
  • Báró Scarpia
Verdi a négyzeten - Danubia Zenekar

Verdi a négyzeten - Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Bariton operaénekes

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!