Koncert, zene, Népzene

19 program


Rendhagyó koncerttel idézik fel Halmos Béla emlékét a gálaesten, ahol egykori zenésztársai, barátai, tanítványai is közreműködnek, akiket sok emlék, közös gyűjtések és muzsikálások kötnek össze. A koncerten a Kárpát-medence legkülönfélébb kistájainak dallamai csendülnek fel, a színpadon több generáció előadói váltják egymást.

Műfajok találkozása! A népzene természetesen találta meg az útját a populáris kultúrába. Deva és a Danubia Zenekar két stílusból közelít a népdalhoz, a moderátor pedig: Bartók Béla.

Április 5-én rendhagyó táncházzal – a Táncháztalálkozó Éjszakai báljával - várunk mindenkit 22 órától hajnali 4-ig a Hagyományok Házában, ahol a belső udvar, az Átrium mellett a színházterem bálteremmé változik, és kiváló zenekarok húzzák a talpalávalót.

Fővárosunk a Duna vízéről nézve lélegzetelállító élményt nyújt, mind az idelátogatók, mind a helyiek számára, egy itt töltött este pedig új energiákkal és csodálattal tölti fel az embert. Hajózz Budapest szívében és gyönyörködj a világörökség részévé nyilvánított panorámában!

A kántori énekhang és a hangszerek által alkotott világban a könnyű- és komolyzene, a magyar-zsidó-izraeli népdalok, örökzöldek, hagyományos liturgikus dallamokkal keverednek több nyelven, új hangzásvilágban.

A közös családi élmények mindannyiunknak fontosak. Foglalkozásainkon találkozik a zene, a játék, a tánc és a mese – minden olyan tevékenység, amelyben kreatív alkotóként, szabadon lehetünk jelen.

Az élő zene varázsa és a körtáncok sokszínűsége, minden korosztály számára nagyszerű szórakozást
nyújt. A program egy órás tánctanítással indul, amit közel 3 órás élő zenés  táncház követ. 

A Magyar Örökség díjjal kitüntetett Pál István Szalonna és bandáját a Kárpát- medence népzenéjének szeretete hívta életre. Hivatásukként választották ennek a csodálatos világnak a tanulását, tanítását és megismertetését szűkebb hazánkban és szerte a nagyvilágban.

A népi örökség példátlanul nagy hatással volt a magyar kultúra kialakulására, annak minden területén. Sajátos zenei, előadóművészeti, építészeti és képzőművészeti világának fejlődését nagyban befolyásolja a mai napig.

Évek óta sikeres sorozatunk apróbbaknak és nagyobbaknak is szól. Jó hangulatú, szórakoztató formában sok játékkal, mondókával és énekkel a közös mulatságokon bevezetnek a magyar népzenébe és népi hagyományokba. 
2 éves kor alatt ingyenes.

2025-ben, havonta egy alkalommal folytatódnak a Görög estek a Mydros Együttes közreműködésével.

Május 9-én egy igazán különleges estére invitálunk Benneteket! Solti Károly, a felejthetetlen magyar énekművész és nótaénekes, aki egykor Salgótarjánban élt, dalai és emléke előtt tisztelgünk egy nagyszabású gálaműsorral!

1. Balassa Sándor: Ha szól a tárogató (Kiss Gy. László – tárogató)
2. Dubrovay László: Laudate (K. Gy.L.-tárogató; Farkas Zsolt – zongora)
3. Nógrádi Péter: Boroveci táncok (K. Gy.L.-tárogató; Kun Ágnes Anna-ének;
Farkas Zsolt – zongora)
4. Vajda János: Intermezzo (K. Gy.L.-tárogató; Farkas Zsolt – zongora)
5. Hollós Máté: Kiss szvit (K. Gy.L.-tárogató; Farkas Zsolt – zongora)
6. Dubrovay László: Kvintett (K. Gy.L.-tárogató; Kodály Vonósnégyes)
szünet
7. Vajdasági muzsikák, (K. Gy.L.-tárogató; Árendás Péter-brácsa;
Lelkes András-nagybőgő)
8.Régi dunántúli táncok, (K. Gy.L.-tárogató; Árendás Péter-brácsa;
Lelkes András-nagybőgő)
9.Könczei Árpád: Székely ördöngös, (K. Gy.L.-tárogató; Árendás Péter-
brácsa; Lelkes András-nagybőgő)
10.Örmény dal (Kiss Gy. László – tárogató)
11. Rábaközi verbunk (K. Gy.L.-tárogató; Árendás Péter-brácsa;
Lelkes András-nagybőgő)
12.Tyukodi nóta és gyergyói gyors (K. Gy.L.-tárogató; Árendás Péter-brácsa;
Lelkes András-nagybőgő)
13. Asztali nóta és mezőkölpényi cigánycsárdás (K. Gy.L.-tárogató; Árendás
Péter-brácsa; Lelkes András-nagybőgő)

Világsztárok 2025. december 6-án, 18 órától a KMO színpadán!
Roby Lakatos a világhírű hegedűművész a Gypsy Jazz Band formációval koncertezik december 6-án a KMO Művelődési Központban. Az együttes rendszeresen invitál előadásaira vendégművészt - ezúttal az ikonikus énekes, Charlie csatlakozik hozzájuk.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!