Az előadás a címbéli „miért”-re keresi a választ, feltárva a szűkebb és tágabb környezet felelősségét: mi is történik a világban, és mik az emberi boldogulás bennünk és körülöttünk levő gátjai. Az előadásnak nincs épített díszlete, könnyen utaztatható, bármilyen térben előadható, a látványt Schnabel Zita invenciózus, nagy fantáziájú jelmezei határozzák meg.
„Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki mindent mer, annak lesz igaza! Aki felrúgja a szabályokat, az hozza majd a törvényeket, és aki a legtöbbet meri, annak az igaza lesz a legerősebb. És ráébredtem, hogy a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni. Hogy csak merni kell. Ennyi az egész. És akkor elhatároztam, hogy én merni fogok.”
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Zenés válóok két részben – magyar slágerekkel a ’60-as évektől napjainkig
Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással a Veres 1 Színház előadásában.
Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!
2025-ben egy utolsó koncertturnéval búcsúznak az Oltári srácok
Közel húsz év után újra összeáll a legendás Oltári srácok csapata, hogy egy különleges hangulatú búcsúkoncert-turnéval még egyszer együtt láthassák a rajongók Dolhai Attilát, Serbán Attilát, Mészáros Árpád Zsoltot, Kerényi Miklós Mátét és az Amerikából kizárólag a darab kedvéért hazatérő Szabó Dávidot.
Megható, mégis rendkívül szórakoztató előadás az öregedés folyamatáról, a függetlenség és a magány közti egyensúlyozásról, az örök vágyakozásról és a feltétlen életszeretetről.
Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Öreglányok, akik úgy játszanak, mint a gyerekek a játszótéren. Olyan nők, akikhez az élet nem volt mindig kegyes, mégis minden mondatukkal azt üzenik: NEVESS ÉS ÉLJ!!!
Dumaszínház est
A Szépség és a Szörnyeteg a Disney egyik legsikeresebb, legelbűvölőbb meséje, az első olyan animációs film, amelyet Oscar-díjra jelöltek a Legjobb film kategóriájában, és öt Grammy-díjat is kapott.
Ki ne ismerné Hamupipőke, az árva leány történetét, akit gonosz mostohája és mostohatestvérei elnyomnak, akinek arcocskáját összekormozzák, toprongyosan járatják, mégis ő nyeri el a herceg szívét? A Hamupipőke a világ egyik legismertebb története. Már az ókori Egyiptomban felbukkant, de kínai változata is ismert.
Képi és zenei dramaturgiára épülő utazás a kollektív tudatalattinkba. Hat énekes és két színész segítségével belegabalyodunk abba, mit is jelentett az első emberi űrutazás és az analóg szintetizátor feltalálása az emberiség életében - sőt, megpróbáljuk ezeket egy közösségi rítus keretében újra átélni.
Bemutató a Szegedi Nemzeti Színházban: 2024. december 22-én.
Adott két nem könnyű ember: Vernon, a befutott, sikeres slágerszerző, és Sonia, a kezdő dalszövegíró, akik mindketten hivatásuk megszállottjai. Sonia korábbi párja láthatatlanul, de egyre agresszívebben közéjük furakodik. Így lesz a kétszemélyes játékból Édeskettes hármasban.
Anyák és lányok, feleségek és szeretők szerepek és elvárások között sodródnak a férfiak által uralt, zárt világban, ahol az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy megpróbál utat törni magának a megcsontosodott kötöttségek ellenére is.
Dumaszínház est
Jonathan Larson Tik-Tak… bumm! című, önéletrajzi ihletésű musicaljét először a New York-i Off-Broadwayn mutatták be, azóta bejárta a világ számos színpadát, a Netflix pedig 2021-ben készített belőle többszörösen díjazott filmet.
Ez a játék legalább annyira filozofikus, mint a klasszikus mesék többsége: egyszerű, élvezhető, sőt szórakoztató képletbe helyezi a létezés alapkérdéseit, a saját életük felépítését tervező fiatalok élet-halál küzdelmét.
Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”
Szabó Magda fordulatokban bővelkedő, lehengerlő története Garajszki Margit átiratában, Farkas Bence zenéjével kel életre a Bartók Színház nagyszínpadán.
Bábjáték, dalok, mondókák, bábkészítés, játszószoba.
A foglalkozásokat 3 éves kortól ajánljuk!
James Fritz 4:12 című darabja egy izgalmas, provokatív és mélyen elgondolkodtató dráma, amely az online világ sötét oldalát tárja fel. A történet egy középiskolás fiú, Jack körül forog, aki egy kompromittáló videó miatt kerül bajba, és szülei kétségbeesetten próbálnak megoldást találni.
Dumaszínház est
Babaróka 3+
100 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: bunraku
Jászberényi Sándor író, haditudósító. Dolgozott Irakban, Csádban, Jemenben, Líbiában, Nigériában, a Gázai övezetben, évekig élt Egyiptomban. Interjút készített többek között a palesztin Iszlám Dzsihád és a Muzulmán Testvériség tagjaival. 2016-ban megjelent novelláskötete, A lélek legszebb éjszakája elnyerte a Libri Irodalmi Díjat.
Bábjáték két félidőben, de csak egy felvonásban, hosszabbítás nélkül.
Ebben a zajos, színes kavalkádban ellenállhatatlanul gabalyodnak a szerelmi szálak.
Az igazi könnyed komédiának, a ragyogó, harsány színekben pompázó Ancona a helyszíne, ahol a tenger azúrja és a napfény örök csillogása a lelkeket is átjárja és a szenvedély és az életöröm dicsőségét hirdeti.
Dumaszínház est
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!