
Operett, hungarikum - Egy ízig-vérig magyar műfaj, amelyet az egész világon ismernek, szeretnek, énekelnek.
Fekete-fehér látványvilággal, zenével, de prózai szöveg és dal nélkül, különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát fölidéző színészi játékkal – és a néző fantáziáját használva eszközként ahhoz, hogy megelevenedhessen az egyszerre mulatságos és elgondolkodtató történet, tisztelegve a filmművészet nagy zsenije előtt.
Gaetano Donizetti
STUART MÁRIA
Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Wolfgang Amadeus Mozart
FIGARO LAKODALMA
Vígopera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
E tragikomédiában a magyar falu jól ismert figurái elevenednek meg, jellemző helyzeteikben; nagyobbrészt egy kocsma hűvösében mondják el mindazt, amit az életükről fontosnak tartanak és kimondhatnak. A Portugál helyzetkép, a várakozás és az elvágyódás története.
Dumaszínház est
„Túl sötét.”
„Micsoda posvány!”
„Csupa ronda emberről ír!”
„Ez a darab előadhatatlan, már a dialógusai miatt is.”
„Disznók vagytok ti mind, mondják a darabban, s ez találó ezekre az alakokra, de legfőképpen magára a szerzőre.”
„Én bizony nem szeretném, ha ez a Húber a sógorom lenne!”
„Hát írjon végre kellemesebb emberekről, az Istenért, hiszen ezek maga a förtelem...”
„Én csak és kizárólag az író kedvéért olvastam végig.”
„Én már azt se bántam volna, ha belelőnek a súgóba, oly mindegy az már ebben a pokolban...”
„Szörnyű munka!”
„Sivár, sivár.”
Dumaszínház est
Adolphe Adam
KISKALÓZ
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak
Tartson velünk egy igazi házibuliba!
Dumaszínház est
14+
150 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: árnyjáték, bunraku
Nem mindennapi vígjátékot láthatnak nálunk, amit egy olyan rendező állít színpadra, aki maga is 900-szor játszotta ezt a hihetetlenül szórakoztató vígjátékot!
Blanche DuBois állástalan irodalomtanár nővéréhez, Stellához és annak férjéhez, Stanley Kowalskihoz költözik New Orleans szegénynegyedébe egy fülledt, kicsi lakásba. A szerelmespár gyereket vár. Blanche és Stanley rögtön összetűzésbe kerülnek, mert Blanche kikéri magának a férfi agresszív viselkedését, Stanley pedig cserébe hazugnak tartja a sógornőjét, és nyomozni kezd utána. Blanche megismerkedik Stanley egyik barátjával, Mitch-csel, és romantikus kapcsolat alakul ki köztük. Stanley elmond Mitch-nek mindent, amit Blanche-ról megtudott, de ez olyan terhelő, hogy Mitch inkább lemond a szerelméről.
Dumaszínház est
Egy fogadóban vagyunk, ahol a fogadósné miatt lakik ott egy nagyon gazdag és egy nagyon szegény gróf, egymással vetekednek a nőszerelméért. Mindketten megvetik a fiatalabb nőket, csak
Közel két évszázada ad reményt és erőt „e rút világban” Liliomfi és Mariska minden ukázt felülíró szerelme, Szellemfi játékkedve és a teátristák fantáziája.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon a Bánfalvy Stúdió produkciójában!
Dumaszínház est
Krasznahorkai László regényében a fiktív keletnémet kisváros, Kana unalmas-békés hétköznapjait nyugtalanító események zavarják meg: a híres Bach-emlékműveken graffitik jelennek meg, egy elismert fizikaprofesszor rejtélyes módon eltűnik, száz év után ismét farkasok jelennek meg a türingiai erdőkben.
A könyv főhőse, Florian Herscht, a falmosó úgy dönt, levélben kér segítséget Angela Merkeltől. Gondolataiban a mindennapi élet apró eseményei összekeverednek a világvégéről szóló metafizikai kérdésekkel, és ahogy a városban működő neonáci csoport egyre radikálisabban lép fel, Herscht világa is kezd darabokra hullani.
koncertszerű opera három felvonásban
Bemutató: 2025. május 10. 19:00
A Kultúrbrigád előadása.
Egy kiváló színpadi szerző remek karakterizáló képességével és humorával megrajzolt tündéri világ kel életre egy különlegesen izgalmas szereposztásban, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művészek előadásában.
Amilyen lebilincselő olvasmány Agatha Christie regénye, éppolyan élvezetes a friss színpadi változat, amelyet a Kecskeméti Nemzeti Színház mutat be először magyarul.
színmű, ősbemutató
Rendező: Alföldi Róbert
Mitől halhatatlan egy mű? Talán attól, hogy túlmutat a földi, profán dolgokon, és egyetemessé válik. A Hamlet ilyen mű...