Koncert, zene

935 program


Tradíció és innováció – napjainkban sokat idézett szlogen, és valljuk be, hagyomány nélkül megújulás sincs. A Kodály Kórus Debrecen hangversenye izgalmas utazásra hív, amely során a repertoárdarabok (a reneszánsztól a késő romantikáig) 20. és 21. századi művekkel kerülnek párba, megmutatva, hogy az újragondolás lehetetlen a gyökerek nélkül.

Húsvét alkalmából a magyar historikus zenei élet egyik új szereplője, a korhű hangszereken játszó Capella Exclamatio formáció ad ünnepi koncertet a Karmelita megújult templomterében. Vezetőjük, a nemzetközi élvonalba tartozó Szabó Balázs együttesével olyan programot állított össze, amelyben Bach szóló orgonaművei két kantátájának tételeivel és Horváth Márton Levente ősbemutatóként elhangzó darabjával lépnek párbeszédbe.

Március 20-án Szombathelyre érkezik a Disco Symphonic, a Melody Maker és a Győri Filharmonikus Zenekar crossover produkciója.

Az ikonikus zenekar ezúttal egy nem mindennapi, különleges koncertre várja a rajongóit.

(esőnap: június 22.)

Három csodálatos DÍVA

DÉTÁR ENIKŐ - FÉSŰS NELLY - LADINEK JUDIT

koncert show

Különleges műfaj, egyedülálló előadás!

A billentyűs régizene előadói praxisának tudós kutatója és elkötelezett művelője, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán docensként oktató Jakab Hedvig az orgonairodalom négy évszázadának kincseiből kínál pazar válogatást a kora barokktól napjainkig, a d-moll toccata és fúgával természetesen Bach életművét is megidézve.

KÖZÖS NEVEZŐ
Cseh Tamás és Bereményi Géza (még ha maguk talán tiltakoznának is ez ellen) a 70es és 80as évek legaktuálisabb, legpontosabb, az akkori 30-40-esek korhangulatát kifejező és lenyomatként őrző dalok saját- és környezetük sorsa által lett kivételesen érzékeny alkotói, akik által a zene, a vers értékű szöveg és az előadás együttese új minőséget nyert.

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként.

Freddie egy tehetségkutatót követően Mary Joe című dalával robbant be a köztudatba 2015-ben, ezt követően Pioneer című slágerével megnyerte A Dal című előválogató műsort, ezzel megszerezve a jogot, hogy hazánkat képviselje a 63. Euróvíziós Dalfesztiválon Stockholmban 2016-ban.

A Dalszerelőműhely 2021 őszén kezdte működését az ISON-ban. Eddig Billie Eilish, Janelle Monáe, Eminem, Adele, Shawn Mendes, Harry Styles, Dua Lipa, a Carson Coma, Krúbi, Taylor Swift, Måneskin, SZA, Olivia Rodrigo, Ariana Grande és Pogány Induló egy-egy dalát vizsgáltuk. A cél az, hogy megértsük, mi történik a zene „belsejében”: mit csinál egy-egy dalban a kardántengely, a karburátor és a gyújtógyertya, vagyis olyan kérdésekre keressük a választ, hogy miként kapcsolódik egymáshoz szöveg és zene, mitől lesz izgalmas (vagy éppen kevésbé izgalmas) egy dallam, hogyan áll össze a hangzás és a harmóniavilág.

A 2005-ben alakult Kada ad Libitum experimentális zenei projekt számok helyett többnyire tágan értelmezhető struktúrákat, szabályrendszereket alkalmaz, és ezek lehetőségeiből kiindulva minden egyes koncerten és felvételszituációban új tartalmakat hoz létre.

Szimfonikusokkal, kortárs balett-tel és Ráskó Eszter stand-uppal színesített színháztermes turnék után, a Honeybeast megint egyedülálló produkcióra készül. Tarján Zsófi, aki nemcsak hangja, de grafikusként, művészeti vezetője is a zenekarnak erről lelkesen így nyilatkozott: „a kitalált látvány-koncepciónk szerint, a színpad teljes hátsó részét, félkörívben (közel 180 fokban) kitöltő, nagy pixelszámú ledfalat építünk, olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is részei vagyunk, olyan valós és képzeletbeli helyszíneket megjelenítve, amelyek a Honeybeast dalokban tűnnek föl.”

Petrovics: Lysistraté
Orff: Carmina burana

Rácz Rita – szoprán
Miksch Adrienn –szoprán
Horváth István – tenor
Haja Zsolt – bariton
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor

akár -30%
PUCCINI: TURANDOT Opera/3 Jegyvásárlás
13 Esemény

Koncertszerű operaelőadás három felvonásban, két szünettel, olasz nyelven

Duke Ellington a jazz egyik legnagyobb hatású alakja.

(esőnap: július 20.)

A MOMkult prémium koncertsorozata, az UPSOUND egyedülállóan izgalmas zenei élményeket nyújt nemzetközileg elismert, de itthon még kevésbé ismert előadókkal.

Különleges, látványos koncerttel várja Vigh Andrea és a Jakobi Koncert Kft. a zenerajongókat a Karácsonyi Koncertre, amely 1999 óta évente a karácsonyi ünnepeket megelőző napokban kerül megrendezésre a Zeneakadémia Nagytermében.


Anke Lucks, Almut Schlichting és Christian Marien triója egy miniatűr fúvósegyüttes, amely zsonglőrködve cserélgeti a zenekari szerepeket, és hol a ritmusra, hol a dallamra fókuszál, miközben bejárja a free jazz, a funk, a punk rock és a New Orleans-i fúvószenekari hagyományok hangzó tájait.

A legnagyobb zeneszerzők sajátja, hogy nem pusztán műveket adnak az utókornak, hanem szemléletet, filozófiát is. Ligeti Györgyhöz és Kurtág Györgyhöz hasonlóan a Moment’s Notice Trio is öntörvényű, semmihez sem hasonlítható zenei nyelvet teremt. Koncertjük során csupán rövid részletek idejére, felvételről csendülnek fel a zeneszerzők darabjai, ezután pedig az improvizációé és a rögtönzésé lesz a főszerep, amit egyszerre inspirál a klasszikus zene, a jazz és az elektronika.

Mészáros Árpád Zsolt (MÁZS), az ismert, és közkedvelt színész, énekes ad jótékonysági koncertet 2025. március 9-én, vasárnap 16 órakor a PTE ÁOK Dr. Romhányi György Aulában, amelyen bárki részt vehet.

akár -30%
ÁLOMTÁNCOK DVOŘÁK | KOVÁCS | FAURÉ | DEBUSSY Jegyvásárlás
13 Esemény

Hányféle jelentést rejthet magában egy műfajnév, a szvit? A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Lukács bérletének harmadik hangversenyén elgondolkozhat ezen a zenehallgató.

Szent Efrém Kórus, Tornyai Péter

A több száz gyertya fénye varázslatos koncert hangulatot teremt. Az egyedülálló vonósnégyes által előadott program a népszerű sorozat zenéiből ad válogatást, amelyet klasszikus művek és modern popdallamok ihlettek, és amelyek világszerte elnyerték a közönség szívét.

Köszöntőt mond:
Szabó Zoltán Ferenc - Szentes város polgármestere

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2025. 03. 22. (szombat) 19.00

A 2024 -es „Csodálatos magyar jazz” gála a hazai jazz világ legnagyobb találkozója volt. A koncert a legnépszerűbb zenészeket vonultatta fel. A hatalmas közönségsiker után a Magyar Jazz Szövetség és a Margitszigeti Színház második alkalommal rendezi meg a műsort, sztár zenészek közreműködésével.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!