Egyéb

474 program


Fedezze fel Budapestet egy teljesen új szemszögből és hajózzon velünk a Dunán, ahonnan megcsodálhatja a város gyönyörűen kivilágított épületeit és nevezetességeit.

A Házasság Hete programsorozat keretében 2025. február 13-án 18 órától, SZILY NÓRA: BOLDOGSÁG ÉS/VAGY ELÉGEDETTSÉG című előadása várja az érdeklődőket a Balaton Színházban.

Szeretnél egy izgalmas játékban szerencsét próbálni vagy egyszerűen csak szeretsz közösségben játszani?
NŐK a kultúrában, történelemben, filmeken, tudományban és mindenhol!
Szedd össze a csapatod, gyere az Eötvös10-be, és játsszunk együtt!

Óvodásoknak szánt programunkat a Ringató-módszertanra jellemző igényesség jellemzi zenei és pedagógiai szempontból egyaránt. Értékes zenei és irodalmi anyaggal találkoznak az óvodások, ezzel együtt figyelembe vesszük a gyerekek életkori sajátosságait és az adott csoport fejlettségi szintjét. Célunk mindenekelőtt az élmény megteremtése Kodály Zoltán és Forrai Katalin tanítása nyomán.

A Házasság hetének alkalmából egy különleges páros festésre hívunk benneteket, ahol az alkotás örömén keresztül mélyíthetitek el a kapcsolatotokat. Együtt festeni nemcsak szórakoztató, hanem egyben egy mély, lélekemelő tapasztalat is – hiszen minden ecsetvonásban ott lesz a közös történetetek, érzéseitek és összhangotok.

Gyerek táncházak és azt követően kézműves foglalkozások péntek délutánonként a Hagyományok Háza Átriumában. A program hossza ~1,5 óra.

A Vakrepülés Színtársulat hozza el Önnek a már több helyen jól bevált láthatatlan vacsorát, ahol az étkezés valódi kalanddá válik, kiegészítvejátékos feladatokkal!Ez nem csupán egy egyszerű vacsora, hanem egy lenyűgöző interaktív játékokkal teli szórakozt

Gimesy Péter művészettörténész-filozófus 6 részes vetített képes művészettörténeti előadássorozata ezúttal magyar nagymesterek életműveit mutatja be 2024 őszétől 2025. tavaszáig.

Három este - három korszak Márai és Lola életéből
Felolvasószínházi estek Takáts Andrea és Hegedűs D. Géza előadásában

Egy este, mely csak a szerelemről szól. Mit tudunk a szerelemről és a Valentin napról? Izgalmas kérdések, melyekre párunkkal keressük a választ. A Quiz Night játékmesterének jó hangulatú estjére nemcsak párok jelentkezését várjuk, hanem barátnők, barátok is jöhetnek. Hiszen ez az este a csapatmunkáról szól majd, közösen dobjuk össze a tudásunk.

Hoppá! Show | Autók és önismeret | Fuller Bianka és Vályi István sajnos elfogyott
13 Esemény

Február 14-én Fuller Bianka pszichológus és Vályi István autós újságíró társaságában egy különleges beszélgetésre invitálunk, ahol nem csak az autók szerepéről, hanem az önértékelésünkről, és a párkapcsolati dinamikákról is szó lesz.

Ezen a túrán a párokat, várjuk sok szeretettel, ahol az állatok, madarak szerelmi életéről, párválasztási szokásairól, fészekrakásról, tollazatról, viselkedési szokásairól és hasonló érdekességekről mesélünk. 

Hagyományos technikát alkalmazó farsangi kézműves foglalkozás, népzene, néptánc gyerekeknek.

A családok számára összeállított foglalkozás lehetőséget teremt arra, hogy tárlatvezetéssel és játékos feladatlap segítségével ismerjétek meg védett kulturális örökségünket, a Békés megyei szűcshímzést.


Verőce és Kismaros között a Morgó-patakon évek óta láthatnak az arra sétálók egy különleges építményt: egy hódgátat.

Lóca együttes - Táncot jár a hegedű, perdül már a dob! c. farsangi koncertje
...farsangkor a gitárhúr is rögtön táncot rop!
A tánc előtt azonban vár ránk nagymama csodafánkja,
a farsangi alakoskodás, mókázás.


Tárgyalkotó műhelyfoglalkozás ifjúsági és felnőtt korosztálynak

A foglalkozásra 14 év feletti szerelmes párokat várunk!

Áramszünet - interaktív játék a sötétben

A muzsikusnak dalból van a lelke 4. sajnos elfogyott
13 Esemény

Az Országos bárzongorista verseny résztvevőinek koncertsorozata.
Házigazda: Balázs János, a Cziffra György Fesztivál művészeti vezetője, Liszt és Kossuth – díjas zongoraművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja

A Hagyományok Háza állandó táncháza, melyet 19-21 óráig tánctanítás előz meg. A tánctanításnak és a táncháznak a Hagyományok Háza Átriuma ad otthont, minden szombaton 19 óra és hajnali 2 között! Szombat esténként itt a helyed a Hagyományok Háza táncházában, tanuld és járd velünk a táncot!

A Hagyományok Háza állandó táncház-sorozatának a Hagyományok Háza Átriuma ad otthont, minden szombaton 21 óra és hajnal 2 között.
Szombat esténként itt a helyed a Hagyományok Háza táncházában, tanuld és járd velünk a táncot!

Téli időszakban cinegék, rigók, zöldikék, erdei pintyek csapatai keresik fel a madáretetőnket.

A hajdani alcsúti kastélykert természeti értékeinek felfedezésére invitáljuk a könnyű sétára vágyókat.

Zenetörténeti séta Bősze Ádámmal sajnos elfogyott
13 Esemény

Bősze Ádám zenetörténész 2024. telén zenetörténeti sétát tartott Győrött. Nem is egyet! A nagy érdeklődésre való tekintettel két ötvenfős csoporttal járta be a város utcáit, tereit, hogy fölidézze azokat az emlékeket, amelyek Győr gazdag zenei múltjához tartoznak.

Ha az átlagnál jobban érdekel a geológia. Ha egyszerűen mindent tudni akarsz Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangjáról. Ha nem riadsz vissza attól, hogy akár három órát tölts a föld alatt – akkor ezt a programot neked ajánljuk!

Thália diadalútja - 19. századi pesti színháztörténeti séta sajnos elfogyott
13 Esemény

Egészen különleges téma, melynek bemutatására kísérletet teszünk ezen a színházi anekdotákkal tarkított várostörténeti sétán. Azt vizsgáljuk, hogy hol álltak Pesten a 19. század legfontosabb színházai, hogyan fejlődött a magyar színjátszás, és ennek milyen állomásai voltak.

A séta során megtekintjük az egykori Rondella helyét, mely a pesti színjátszás első – igencsak sötét és huzatos – állomása volt, majd megismerjük a Pesti Városi Német Színházakat, melyek mindegyikének tragikus pusztulás jutott osztályrészéül. Szót ejtünk az ún. heccszínházakról is, melyek nem a magasabb kultúra szolgálatában állottak, hanem állatviadalok színhelyei voltak. Tiszteletünket tesszük az egykori Hacker Szálánál a mai Károly körút mellett, mely Dérinének és társainak adott lehetőséget darabjaik előadására. Sétánkat az Örkény Színháznál zárjuk, melynek kapcsán szó esik a régi magánszínházakról és egy képes vetített összefoglalóban a Nemzeti Színház(ak) viszontagságos történetét is felgöngyölítjük.

A séta minőségét Görbe Márk neve fémjelzi, ő irányítja bolyongásunkat a 19. századi Pesten az egykori színfalak előtt és mögött.



Férőhely: 25 fő

Időtartam: 2 - 2 és fél óra

Találkozó: Vigadó tér közepe

Séta vége: ÖrkényKÖZ

Felolvasószínházi estek Takáts Andrea és Hegedűs D. Géza előadásában

Sok szeretettel várunk titeket a 2024-es Termékenység Hete rendezvénysorozatunkon, melynek első workshopja a tudatos termékenységről szól.

A kicsik már a mászás megindulásával felfedezésre indulnak, a világ megismerésének vágya sarkallja őket állandó tevékenységre, aktivitásra. Itt, a Kuckóban lehetőségük nyílik ebben a csodálatosan megkomponált, biztonságosan kialakított környezetben kúszni, mászni, gurulni, bukfencezni, ügyesedni.

A Várkert Műhelyben a Miniakadémia foglalkozásvezetőivel csupa olyan technikát próbálunk ki, amelyre iskolai vagy otthoni környezetben nincs lehetőség! Kreativitásfejlesztő alkotómunkával, a kis létszám miatt személyre szabott feladatokkal és felszerelt műhellyel várjuk kéthetente hétfőnként a 7-12 éves gyerekeket – akár egy alkalomra is, akár kétheti rendszerességgel.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!