Ági családi koncertjén az elhangzó dalokat a Körforgás c. lemez dalaiból, a Cipity Lőrinc és Gingalló dalaiból, sőt, a Téli-nyári labodából válogatja. De Ági mindenekelőtt az új lemezének, a Zümmögő idő címűnek a dalait hozza el!
Három este - három korszak Márai és Lola életéből
Felolvasószínházi estek Takáts Andrea és Hegedűs D. Géza előadásában
Három este - három korszak Márai és Lola életéből
Felolvasószínházi estek Takáts Andrea és Hegedűs D. Géza előadásában
Nézni és látni vajon ugyanazt jelenti? Láthat-e az, akinek nincs szeme, lehet-e vak, akinek van? Hogyan ragadhatjuk meg a látszat mögött rejtőző valódit, lényegeset?
"Elkergetett a gazda, mert azt mondta, olyan kicsi vagyok, mint egy szem mazsola. És belőlem úgysem lesz soha tisztességes disznó!
- Tudod mit , te Mazsola? Maradj itt nálam! Úgy is mindig egyedül vagyok, s hacsak nem fúj erre a szél egy-egy újságlapot, bizony, sokat unatkozom magamban."
Vidám, zenés bábelőadás Pásztohy Panka mesekönyvei alapján.
Belegondolt már abba, hogy Budapesten milyen izgalmas templomok, zsinagógák, kápolnák vagy épp szentélyek vannak?
A Népszerű Tudomány idei szezonjának utolsó előadója Szomoru Miklós kertészmérnök az Egy kertész kertje Pilisszentkereszten Facebook oldal tulajdonosa.
Zenés kalandozás a Naprendszerben, komolyzenei aláfestéssel, mitológiai, művészeti hivatkozásokkal.
Vendégek:
Tüskés Anna irodalomtörténész
Barki Gergely művészettörténész
Csemer Boglárka ‘Boggie’ énekes
Antal Gábor zongorista
Komáromy Zoltán szakrálisgeometria-kutató izgalmas vetítéssel egybekötött előadása a történelem egyik legtitokzatosabb építményéről
Mit tanulhatunk egy ultrafutótól a saját céljaink eléréséhez? Milyen érzés átszelni a célvonalat, amikor már minden kilométer maga a győzelem? Kíváncsi vagy, hogyan inspirálhat Téged Lubics Szilvi története a mindennapokban? Hogyan lehet összehangolni egy extrém sportot a mindennapi élet kihívásaival? Milyen titkok rejlenek az ultrafutás és a kitartás művészete mögött?
Mizsér Attila zenés talk-show klubestje
Az immár három éve elindult, több részes előadássorozat vezetője Radics Tamás, aki 2015-óta foglalkozik túravezetéssel. Az utak során mindig nagy hangsúlyt fektet az ismeretterjesztésre, hogy az élmények mellé valami pluszt is tudjon nyújtani. És hogy miért is szereti ezt csinálni?
Herbert von Karajan – Szentkuthy Miklós
Lehunyt szemmel vezényelni meg bíborosi jelmezben áldást osztani, s csodált szent szörnyeteggé válni a nagyvilág koncertközönsége vagy a saját olvasótábor szemében. Vitalitás, karizma, rejtélyesség és misztifikáció - két életnagyságnál nagyobb példán.
PREMIER
60' zene 12+
English friendly
Hogyan öltözködtek a nagy zeneszerzők, volt-e olyan, aki adott a divatra, olyan, aki sajátos ruhát hordott?
Egy izgalmas, látványos és tartalmas este, mely nem csak Arizona szépségeit és történelmét meséli el, hanem bemutatja a teljesítményt és a lelki küzdelmeket egyaránt.
Négy év és az életed.
Ez az enigmatikus mondat állt azon a táncképzést hirdető plakáton, amire jelentkeztem.
Úgy hangzott, mint egy mesebeli alku az ördöggel.
Lehet-e életstratégiát kovácsolni a Tórából? Életfilozófiánk összeállításában segít-e a zsidó Biblia?
A hat nyelvet beszélő brüsszeli diplomata szabadidejében, hobbiként kezdett foglalkozni a gasztronómiával. Chili&Vanília néven létrehozott egy gasztroblogot és a szenvedélyből hivatás lett.
KATONA CSABA ELŐADÁS-SOROZATA
Előadó: Katona Csaba történész
Az Anyám, az Apósom, a párom meg én-leválás a szülőkről.
Az egészséges, felnőtt személyhez hozzátartozik az önállóság, mind anyagi, mind érzelmi értelemben.
Határokat húzni, döntéseket meghozva felelősséget vállalni éppúgy része a felnőtté válásnak, mint a szülőkről való érzelmileg leválás vagy az elköteleződés.
Gyerek táncházak és azt követően kézműves foglalkozások péntek délutánonként a Hagyományok Háza Átriumában. A program hossza ~1,5 óra.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!