A Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekarát Záborszky József 1968- ban alapította azzal a céllal, hogy az akkori I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarának biztosítva legyen a zenei utánpótlása. E zenekar tagjai viszonylag széles korosztályból kerültek ki, e közösség 14 éves kortól akár 28 éves korig foglalkoztatta,foglalkoztatja a zenélni tanuló fiatalokat.
A Müpa újévi koncertje mindig izgatottan várt esemény, 2025-ben pedig kiváltképp annak ígérkezik. A hangverseny állandó karmestere, Fischer Ádám Haydn két nagy oratóriuma, A teremtés és Az évszakok közül most a Müpában ritkán hallható utóbbit vezényli.
A Danubia Zenekar újévi produkciójával a pompás bécsi újévi koncertek hangulatát varázsolja Budapestre megidézve a 19. századi–századfordulós bálok, operett-előadások, hangversenyek elegáns világát.
Ritkán hallható szvit, klasszikus versenymű, Bach előtti tisztelgés és egy szimfonikus életmű záróköve. Ezt kínálja az északi levegőt árasztó, helyenként mégis tüzes hangverseny, amelyet a BFZ rendszeres vendégkarmestere, a Deutsches Symphonie-Orchester Berlin és a Glyndebourne Festival Opera zeneigazgatója, Robin Ticciati vezényel.
Vivaldi: A négy évszak - mese-zene
Vivaldi eredeti szonettjeivel
szóló: Kelemen Gáspár
mesélő: Kelemen Hanna
A MÁV Szimfonikus Zenekar karácsonyi hangversenye
Gyakran elfelejtjük, milyen áldott helyzetben is vagyunk. Nem lenne szabad, hogy ez ennyire természetes legyen. És amikor valakinek szüksége van a segítségünkre, segítenünk kellene. Legyél Te magad az a változás, amit a világban szeretnél látni. (Richard Gere)
Haydn
Weber
Mozart
Caputo
Takács-Nagy
A nagy érdeklődés miatt a Karácsonyi Koncertet délelőtt is megrendezzük.
Közreműködnek: Vigh Andrea (hárfa) és Kelemen Barnabás (hegedű)
Martín Palmeri: Misa a Buenos Aires (Misatango)
és egyéb ünnepi muzsika
A klasszikus Diótörő-mese… kicsit másképp – Lackfisan. A hagyományt folytatni kell, idén is A diótörő teljes zenéjével ünnepel a Danubia Zenekar, ez alkalommal Lackfi János átiratát meséljük el.
Az Újévi gálakoncerten felcsendülnek a műfaj legismertebb dalai: szólók, romantikus duettek, vérpezsdítő ritmusok, hamisítatlan magyar dalok és az elmaradhatatlan Strauss-keringők és polkák.
A buffalói születésű, ám 1995 óta francia állampolgárságú karmester, William Christie, a korhű régizenei előadásmód egyik legjelentősebb alakja nyolcvanadik születésnapját ünnepli.
BRAHMS
Marwood / Perényi / Takács-Nagy
A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, akiknek a közreműködése garantálja az előadások magas színvonalát.
Hunyd le a szemed és képzeld el, ahogy kint az utcán lágyan szállingózik a hó. Míg a hópelyhek táncolnak a lámpafényben, bent a meleg szobában narancsszín lángok tükröződnek a falon, kezedben habos kakaó gőzölög, és mindent beborít a friss fenyő illata.
Bach: h-moll mise
Zemlényi Eszter – szoprán
Bakos Kornélia – alt
Megyesi Zoltán – tenor
Cser Krisztián – basszus
Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó)
Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar (karigazgatő: Szabó Soma)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor
Nem ritka, hogy a sokoldalúság igézetében a nagy operaházak hangszeres művészei szimfonikus zenekart is alapítanak. Ezt tették Claudio Abbado ösztönzése nyomán 1982-ben a milánói Scala muzsikusai.
Hollywood! - Válogatás a filmzene nagy korszakaiból
A hét mesterlövésztől a Star Warsig…zenék és a mögöttük rejlő történetek. A koncert a filmzene nagy korszakain átívelő válogatás, csemegézés klasszikussá vált filmzenékből.
MŰSOR
Mendelssohn: Dalok szöveg nélkül (válogatás)
Chopin: Desz-dúr noktürn, op. 27, f-moll ballada, op. 52,
Wagner-Luganszkij: 4 tétel az Istenek alkonya című operából
Wagner-Liszt: Izolda szerelmi halála
Balázs János (zongora), Keller András (hegedű), Perényi Miklós (cselló), Concerto Budapest
Találkozzunk az új esztendő legelső estéjén és köszöntsük zenével az új évet! Felejtsük el a sok nehézséget, amit az elmúlt időszak mindannyiunknak okozott, feledkezzünk bele a zene nyújtotta élvezetbe, hallgassuk az ismerős és az új műveket, s merítsünk erőt mindebből!
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület új tematikájú zenés-bábos előadása a természet, a környezet és a zene harmóniájáról.
2025-ben különleges esttel indul az új év Hatvanban az Újévi Hangverseny jóvoltából. A Hatvani Szimfonikus Zenekar közreműködésével, valamint neves vendégművészek részvételével emlékezetes zenei élmény várja az érdeklődőket.
Gödöllői Királyi Kastély, Lovarda
2025. január 11. és január 12., 19.00
Dmitrij Sosztakovics (1906-1975) a huszadik századi orosz zene egyik legjelentősebb alkotója, akinek élete és művei is tele vannak ellentmondásokkal. Hangversenyünk minden műsorszáma különleges jelentőségű, mert magyarországi bemutató. Szólistaként a világhírű Gustav Riviniust csellóművészt köszönthetjük, aki Saarbrückeni Zeneakadémia és a Maastrichti Konzervatórium professzora.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!