Sziveri János, a páratlan humorú, de tragikus sorsú újvidéki költő zseni 2024-ben ünnepelné 70. születésnapját. Örökérvényű, ma is égetően aktuális verseiből két színész – egy vajdasági és egy pesti – nekilát, hogy előadást faragjon.
A Várkert Műhelyben a Miniakadémia foglalkozásvezetőivel csupa olyan technikát próbálunk ki, amelyre iskolai vagy otthoni környezetben nincs lehetőség! Kreativitásfejlesztő alkotómunkával, a kis létszám miatt személyre szabott feladatokkal és felszerelt műhellyel várjuk kéthetente hétfőnként a 7-12 éves gyerekeket – akár egy alkalomra is, akár kétheti rendszerességgel.
Nevezhetjük Európa ékszeres dobozának is Csehországot, hiszen a csöppnyi ország tengernyi szépen megőrzött történelmi várossal, látnivalóval, természeti nevezetességgel büszkélkedik.
Ezen a rendhagyó városi sétán fizikailag alig hagyjuk el a színház terét, inkább a képzeletünk szárnyán barangolunk Erzsébetváros egykori és jelenkori helyszínein - az öröm és a szabadság nyomában. Szórakoztató anekdotákkal és interaktív játékokkal várjuk a felfedezőkedvű kalandorokat.
" .. reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkon
csak egy hajszál a torkunkon
és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet tovább .. "
Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij 1821. november 11-én született Moszkvában, és csak hittük, hogy 1881 februárjában halt meg kedvenc városában, Pétervárott. Dosztojevszkij egy szép napon megunta a szegénységet, a nyomort, a kritikusokat, a szerencsejáték-függőség bilincseit, az alkotás terhét, és búcsút vett feleségétől, a jó Anna Grigorjevnától, és úgy tett, mint aki jobb létre szenderült.
A Maestro az az improvizációs színházi előadás, amiben az est során a rendező azon dolgozik, hogy a színészek minél nagyobb bajba kerüljenek és változatos jelenetek sorozatával küzdjenek a játékban maradásért.
Lovász Irén a gyógyító hang, zene nagykövete. Pályája következetes és töretlen: úgy tud megújulni, hogy közben indulásától fogva hagyományainkra építkezik. Művészetében a néprajzi tudás és az intuíció fonódik össze. A MŰVÉSZTÜKÖR sorozatban Mirtse Zsuzsa József Attila-díjas író, költő hívja barátait, művésztársait utazásra – a tükörfelszínen túl.
Talán bele sem gondoltunk még abba, hogy a zene és a képzőművészet nemcsak erősíti egymást a befogadói élményben, de nagyon is tudatos alkotó szándékok rejlenek mögötte. Számos zeneműnek van képszerű címe, és a képzőművészetben is bőven találkozunk szonátákkal, szimfóniákkal. A zene és képzőművészet kapcsolata rendkívül sokrétű, történetileg szinte az ősidőkig nyúlik vissza és rengeteg műfajt érint.
Műsor:
Henriëtte Bosmans: Vonósnégyes (1927)
Elizabeth Maconchy: 5. vonósnégyes (1948)
Dmitrij Sosztakovics: 3. vonósnégyes (1946)
A vén oroszlán és a titokzatos szfinx
Erős, hatalmas személyiségek, legendák – egészen emberi közelségben: Winston Churchill és Greta Garbo véletlen találkozása, miután a világ óriásszínpadairól távoztak.
AZ ELŐADÁS SZÖVEGE A VÉSZKORSZAK ALATT ELHURCOLTAK VISSZAEMLÉKEZÉSEIBŐL ÁLL ÖSSZE, ÉS TELJES SÖTÉTBEN JÁTSSZÁK.
A kortárs lengyel drámairodalom egyik legfrissebb darabja válófélben lévő szülők kamasz fiának útkeresését követi végig, különleges érzékenységgel és humorral beszél a gyermek-lét problémáiról.
Ludmann Mihály művészettörténész előadássorozata
Nyers, lélektelen, formátlan, egyhangú, barbár, disszonáns, dekadens, perverz – vélekedtek Bartók Béla egyfelvonásosáról a kortársak. Aztán mióta lassan száz esztendeje színpadra került A csodálatos mandarin, ez a felforgató hatású, döbbenetes erejű muzsika, szinte el sem tűnik a táncszínpadokról: már közel 200 feldolgozása ismert világszerte.
Ennek a vidéknek a történetéről, lakóiról és még megfejtetlen titkairól mesél Dr. Lassányi Gábor, régész, egyiptológus, aki közel egy évtizeden át kutatott a Keleti-sivatagban.
2024 szeptemberétől decemberéig folytatódnak Katona Csaba történész ismeretterjesztő előadásai a KMO-ban.
A legcsodálatosabb NAP - A Nap titkai a művészettörténet legnagyszerűbb alkotásain
Mikes Balázs grafikus, teológus vetítéssel egybekötött előadása
A Zseni születik koncertsorozat a három legnagyobb magyar zenei mester férfikari munkássága előtt tiszteleg, így az sem a véletlen műve, hogy a hangversenyek éppen a szerzők születésnapján valósulnak meg. A koncertek programjának sajátossága, hogy a StEFREM szubjektív válogatásában társulnak a klasszikusok műveihez „örököseik”, azaz a 20-21. századi magyar zeneszerző-generációk kiváló és érdekes kompozíciói.
A Balaton nagyjából 600 négyzetkilométernyi összefüggő víztömeg. Gyakran van rajta vihar. A balatoni vihar félelmetes. Bot Sándornak van egy vitorlása. Egy vitorlása a Balatonon. Gyakorlott vitorlás, nem ijed meg a víztől, a vihartól sem. Akkor sem, ha balatoni. Kun Teréznek férje van.
„A színház épp olyan, mint az élet, csak jobbak a fények!” – mondja az elgondolkodtató vígjátékban Edward DuPre, a hetvenes színházi legenda, s pontosan erről szól a Végszó, amelyben nem a színház tart tükröt az életnek, hanem az élet a színháznak.
Dumaszínház est
Zene és költészet – Goethe, Schiller, Liszt
Az arab éjszaka
Füge Produkció - SzínMűhely Produkció - Goethe Intézet - Freeszfe Egyesület
- hangszínházi előadás -
A Kossuth- és Liszt-díjas dalszerző előadóművész a legnagyobb örömünkre 60 év óta aktív szereplője a magyar dalkultúrának, és gondosan eltervezett zenetörténelmi tárlatvezetésre készül egy kétrészes nagykoncerten az Erkel Színházban, 2024. október 23-án.
A Kettőspont Színház új bemutatójában egy lélektani, logikai és térbeli labirintusba kerülünk, ahonnan nem biztos, hogy van kiút.
A Botrányhős című vígjátékban Klem Viktor idézi meg Marlon Brando legendássá vált karakterét, meséli el különleges életét, és teszi mindezt sok humorral, stand–up-szerűen.
Az After Bura az Adriai-tenger partjainál egy hajótörést szenvedett hajó 10 túlélőjének emlékeit gyűjti össze.
Családi tárlatvezetés a Pixel kiállításhoz
Az ISON új irodalmi sorozata Ruff Orsolyával és Szeder Katával.
A történet szereplői mind ugyanazt keresik: a megváltást, melyet csak a szeretet képes közvetíteni és beteljesíteni. A valakihez tartozást, valaki figyelmének a birtoklását. A darab egy olyan felettes szeretetről beszél, amelyre a legaktuálisabban van most szükségünk.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!