Jegyvásárlás
November 6-án, halálának 10. évfordulóján Brahms két kivételes alkotásával, a Gyászénekkel és a Német requiemmel egykori főzeneigazgatójukra, Kocsis Zoltánra emlékeznek a Nemzeti Filharmonikusok. A hangversenyt Vashegyi György vezényli.
Legendás film, klasszikus alkotás, amely úgy szólt az ötvenes évek gyilkos világáról, hogy a legszebb emberi érzés, a szerelem győzelmét hirdeti mindenek felett. A történet a tánc, a zene és…
A Für Elise-től a Despacitóig vezet az interaktív, szórakoztató zenei nyomozás, ahol Hollerung Gábor karmester és Szüts Apor zongoraművész együtt erednek a slágerek nyomába.
A világ születése különleges immerzív színházi előadás zenével, lenyűgöző vetítésekkel és Dolby Atmos hangzással repíti a nézőket a kezdetek kezdetére.
2027. január 1-jén immár tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre Mága Zoltán Budapesti Újévi Koncertje, amely grandiózus showműsorral, káprázatos látványvilággal, valamint hazai és nemzetközi sztárvendégekkel várja a közönséget.
Szentendrei képzőművészek rendhagyó tárlatvezetésén ismerheti meg a közönség a Művésztelep 100 éves évfordulójára rendezett nagyszabású kiállítást a Művészetmalom hangulatos kiállítótereiben.
Bízz vakon! - A Láthatatlan Kiállítás interaktív utazás egy világba, ahol teljes sötétségben látássérültek segítségével próbálhatsz meg eligazodni, csupán a tapintás és a hangok nyomán.
Az Analog Balaton történetének eddigi legnagyobb önálló koncertjére készül 2027. február 6-án a Papp László Budapest Sportarénában. Zsuffa Aba és Vörös Ákos először állnak teljes zenekari felállásban színpadra.
Az OPERA újévét immár 14. alkalommal dominálja a nevezetes 9. szimfónia előadása. 2027-ben két további klasszikus mű: Beethoven ugyancsak Mahler által megerősített nyitánya és Haydn csellóversenye teszi teljessé a műsort.…
Az év utolsó napját, SZILVESZTER estéjét ünnepeljük a zene legendás aranykorával. Utazz vissza az időben és légy részese a világ kétségkívül legjobb Frank Sinatra & Friends Showjának.
Egy különleges ünnepi koncert érkezik 2026. december 20-án az MVM Dome-ba, ahol a klasszikus zene világának kiemelkedő alakjai lépnek színpadra.
Minden évben az esztendő talán legkedvesebb pillanatai azok, amikor a karácsonyi műsorunkkal, a megszokottnál jóval kisebb, bensőségesebb terekbe látogatunk el.
Nyári Károly Budapesti Karácsonyi Koncertje immár tizenkilencedik alkalommal várja közönségét egy estére a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a zene, a család és a szeretet ünnepi üzenete találkozik.
Végre Budapesten, az ELTE Füvészkertben a Garden of Lights lenyűgöző fénymeséinek legismertebb és egyben legfantasztikusabb tárlata: A Szépség és a Szörnyeteg!
Az est során felcsendülnek Máté Péter legismertebb és legkedveltebb slágerei. Fellépnek: Malek Andrea, id. Malek Miklós, Gallusz Nikolett, Falusi Mariann, Tabáni István, Nagy Sándor, Solymos Tóni, a Full Moon acapella…
Állatkerti hajsza, magnóval rögzített oroszlánüvöltés, Lópici Gáspár, a plakátragasztó – és persze Bagaméri, a fagylaltos, aki a fagylaltját maga méri. Egy legendás magyar ifjúsági kalandfilm – a vakáció pedig ott…
Látogass el a KönyvBárba, és fedezd fel a nagysikerű Stranger Things ihlette ötfogásos menüt, amelyet átszőnek a sorozat legikonikusabb helyszínei és szereplői is.
A XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a kortárs népi kézművesség legjelentősebb seregszemléje, ahol a hagyományos kézműves kultúra értékei, a mesterségbeli tudás és a kortárs alkotói gondolkodás találkozik.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!