Podujatie


Kozma Orsi Quartet

Kozma Orsi Quartet

Kezdeti színházas szerepeit követően Kozma Orsi számára az országos ismertséget a Jazz+Az együttes hozta meg, majd 2000-től a Cotton Club Singers tagja lett. Az énekesnő 2007-ben megvált a vokál-csapattól hogy szólókarrierjére koncentráljon, melynek kezdetén két popzenei albumot adott ki Szakos Krisztián dalszerzővel közösen.  Viac

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: piatok, 17. január 2014, 21:00

Közben vendégként többek között olyan előadókkal és zenekarokkal dolgozott, mint Presser Gábor, Tolcsvay László, Koncz Zsuzsa.
2008-ban megalakult a Kozma Orsi Quartet és még abban az évben megjelentették első stúdióalbumukat, a Hide and seek-et, mely azonnal Fonogram-díj jelölt lett jazz kategóriában, s később Japánban is kiadták.

A lemez, illetve a dalok a Jazzy Dalverseny különdíját, valamint a pécsi Fringe Fesztivál szakmai díját hozták meg a zenekar számára.
A kvartett második lemeze Embrace címmel 2010-ben látott napvilágot a szaxofonos Tony Lakatos vendégszereplésével.

A Kozma Orsi Quartet azóta is folyamatosan jelen van a nagyobb hazai és külföldi fesztiválokon, illetve klubokban. Az új nagylemez felvételének előkészületei már zajlanak, megjelenése 2014 tavaszán várható, de addig is pár szám erejéig az együttes már most ízelítőt ad az új dalokból.

Közreműködik:

Kozma Orsi - ének
Cseke Gábor - zongora
Hárs Viktor - basszus- és baritongitár
Pusztai Csaba - dob

Naša ponuka


AZAHRIAH TRIPLÁZIK A PUSKÁSBAN!

Tavaly az Edinburgh Fringe Fesztiválon óriási kritikai és közönség sikert arató IMA újra látható a Müpa mellett felállított sátorban.

Follow us!


Tipy


20°C felett 20% kedvezmény

József Attila Színház

Tombol a tavasz, vár rád a #JASZ! Fiatal társulatunk tehetséges sztárjainak minden előadását 20% bulikedvezménnyel nézheted meg évadzárás előtt!

Szentpéteri Csilla & Band - “Mojito” koncertshow

MOM Kulturális Központ

Merülj el a zene és vizuális művészet lenyűgöző összhangjában egy igazán exkluzív, mediterrán hangulatú koncerten! Vendég: Carolyn Zhang Yu koloratúrszoprán

A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.