Program


Kortalan hagyomány

Kortalan hagyomány

Akár a magyar zene fejlődéstörténetének vázlataként is értelmezhetjük ezt a koncertet, amelyen a felcsendülő népszerű Liszt: 2. magyar rapszódia és Kodály: Galántai táncok mellett egy vadonatúj kortárs darab is megszólal: Vajda János Cantus Firmus - A megtartó ének című darabja.  több...

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2014. április 12. szombat, 19:30

Ám ez a mű is jócskán a hagyományokhoz kötődő, hiszen a Debreceni Református Kollégiumban őrzött Református Énekeskönyv dallamainak feldolgozásával készült. Vajda János minden eddiginél nagyobb szabású munkájának ősbemutatója a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus, a Csokonai Színház énekkara és a Lautitia Gyermekkar közös produkciójában 2014. április 11-én lesz Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban, egy nappal később pedig a budapesti Zeneakadémián is elhangzik. A nagyjából hetven perc terjedelmű darab gyerekkarra, vegyes karra, szimfonikus zenekarra íródott, egy bariton és egy tenor szólistát foglalkoztat. A szövegkönyvet Vajda János maga állította össze Pálóczi Horváth Ádám, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Nagy István és néhány ismeretlen debreceni diákköltő versei alapján. A műnek a zsoltárokra épülő tételek adják a keretét, ám nemcsak a szakralitás jelenik meg a tematikában, hanem vannak világias részletei. Olyan, mint egy fiktív életrajz – mondja a szerző, aki szerint a zsoltárok valóban megtarthatnak bennünket egy olyan úton, mely vállalható a számadás pillanatában, amikor mérlegre tesszük az életünket. Erre utal a mű magyar címe: A megtartó ének.

Műsor:

Liszt Ferenc: 2. magyar rapszódia S.244/2
Kodály Zoltán: Galántai táncok
Vajda János: Cantus firmus - megtartó ének

Közreműködik:
Balczó Péter, Bátki Fazekas Zoltán - ének
Lautitia Gyermekkar (karigazgató: Nemes József)
Csokonai Színház Énekkara (karigazgató: Gyülvészi Péter)
Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Pad Zoltán)

Kodály Filharmonikusok Debrecen



Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel, Kovács László

Ajánlatunk


A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemese időnként bohókás, máskor lélekmelengető pillanatokon keresztül számlál vissza Jézus születésének éjszakájáig.

A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs jelenetek segítségével, görbetükrön keresztül sírva-nevetve láthatunk rá önmagunkra. Célunk: közösen alkotva, játszva, nevetve, szórakozva tanulni magunkat, egymást

Kövess minket!


További ajánlataink


HIPERKARMA AKUSZTIK Szép

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A koncerten a legnagyobb slágerek közül huszonnégy szám csendül fel, ahogy eddig még soha: akusztikus, kamarazenei átiratban, két vokalista, zongora,…

ANDREA BOCELLI Szép

MVM Dome

Napjaink egyik legnépszerűbb tenorja  pályafutásának 30 éves évfordulóját ünnepli idén, és a jubileumi turnéja keretében ad dupla koncertet Budapesten!

A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!